hirdetes

A középkor csodája - Bemutatjuk a Jáki templomot

Sz.F., ZH

Magyarország tele van szebbnél szebb csodákkal, amiket érdemes megismernünk! Mostani cikkünkben a középkor egy jeles képviselőjét mutatjuk be nektek, a Jáki templomot! 

A Jáki templom bemutatása

A jáki templom az egykori jáki bencés apátság monumentális bazilikája a magyarországi román stílusú építészet kiemelkedő, szinte szimbolikus alkotása. A hazai középkori nemzetségi monostorok egyedülálló épségben fennmaradt képviselője, mely művészi gazdagságával, a táj képébe illeszkedő mesteri elhelyezésével hívja fel magára a figyelmet. A templom Szombathelytől 10 km-re délre, a Jáki-Sorok-patak völgyében fekvő falu központjában helyezkedik el. (térkép) A művészi alkotás a patak völgye fölé emelkedő dombság tetejére épült, ezért mind az északról, mind a keletről érkező utas már messziről megpillanthatja. Zömök tornyai imponálóan emelkednek a község fölé.

Stílusjegyei alapján 1220 körül alapíthatták, és 1256-ban szentelték fel, Szent György tiszteletére. Építése során több alkalommal is változtathattak a terveken, erről tanúskodnak a különféle szabálytalanságok. Történelme viharos: tűz, vihar és az oszmán hadsereg is megrongálta, többször helyre kellett állítani. Az utolsó nagy átépítés 1896 és 1904 közt zajlott, Schulek Frigyes tervei alapján.

Leghíresebb része a befelé mélyülő, többszörösen tagolt főbejárat, melyet normann motívumok díszítenek, fölötte a timpanonban Jézus látható angyalokkal és apostolokkal. A templom főhomlokzatával szemben kis kápolna áll, a Szent Jakab-kápolna, ez volt Ják középkori temploma, mivel a kolostori templomnak nem volt szabad plébániaként is működnie.

hirdetes

A Jáki templom alapítása

Jáknak a dombvidék központi részén a környező települések között elfoglalt helye azt bizonyítja, hogy itt már jóval az apátság alapítása előtt a Ják nemzetség szálláshelye és birtokközpontja állt, mely a környék életében kiemelkedő szerepet játszott.

A Ják nemzetség eredetéről kevés adat áll rendelkezésre. A legújabb kutatások szerint a Csákokkal állhattak rokonságban, illetve abból a nemzetségből szakadhattak ki. Ezt látszik igazolni, hogy a nemzetséget a történelem során több változatban (Ghak, Tyak, Chak stb.) is említik. A Csák nemzetségről azt feltételezik, hogy az Árpád utáni legmagasabb rangú vezértől, Szabolcstól származik. A templom alapítója az 1221 és 1230 között említett Jáki Nagy Márton, az első olyan nemes (nobilis), akit oklevélben is már így említenek. Gazdagságáról és hatalmáról is tanúskodik, hogy birtokainak középpontjában kora egyik legmonumentálisabb templomát kezdte el építtetni, hogy majd nevének és nemzetségének méltó emlékeként évszázadokig álljon és uralkodjon a táj felett.

hirdetes

Az alapítás a stílusjegyek alapján az 1220 körüli évekre keltezhető. Ezt erősíti az az 1325-ben kelt királyi oklevél, melyben Károly Róbert király a vasvárikáptalantól kéri, hogy állapítsa meg, kit illet a jáki monostor patrónusi joga. Ebben az alapítót már a „Nagy” jelzővel (Comes Marthinus Magnus) illeti és külön is megemlíti, hogy ő a Szent György-monostor (monasterium Sancti Georgii Jaak) építtetője. Az oklevélre a 17. században ismeretlen kéz érdekes számítást írt (1651-1214 = 437), melyben az akkor még fellelhető adatok alapján kiszámította, hogy hány éves a monostor.

A monostor apátja már 1223-tól szerepel az oklevelekben és ismert a templom felszentelésének időpontja is: 1256. május 2. A templomot az építtető Szent Györgynek, a bizánci egyház lovagszentjének tiszteletére szenteltette fel, akinek képét a főoltár mögötti falra is felfestették. Mivel a középkori szerzetesi templomokban plébániai funkciókat nem volt szabad ellátni, a falunak 1250 körül külön templomot építettek, ez lett a Szent Jakab-kápolna. A következő oldalon még több érdekesség vár rátok, bemutatjuk közelebbről a Jáki templomot! 

Forrás: Wikipédia

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Szalajka-völgy

Szalajka-völgy: A Szalajka-völgy Szilvásváradon található. A Bükk-vidék egyik legszebb, a... Tovább

Kisföldalatti

Kisföldalatti: Az M1-es metróvonal (Millenniumi Földalatti Vasút vagy a köznyelvben... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Magyar Magyar történelem Magyarország