Kevés becsmérlőbb szó van, mint az "egydalos csoda", mintha valami szégyenletes lenne abban, ha egy pop/rock előadó egyetlen dallal világsikert ér el, és kétségkívül megalapozza egy életre szóló anyagi helyzetét. Zenekarok tízezrei viszont kollektíven odaadnák minden egyes tagjuk (és baráti körük) fél karját egyetlen olyan mindent elsöprő és azonnal világhírűvé tett dalért, mint az általunk összeállítottak.
A 80-as évek slágereiről
A könnyűzenei ipar sosem a méltányosságáról volt híres: az évtizedeken átívelő karrierrel és több tucat albummal rendelkező zenekarokat könnyű egyslágeres csodáknak tekinteni, még akkor is, ha a maguk nemében meghatározó művészek, és megalakulásuk óta komoly rajongótáborral rendelkeznek. A besorolás kizárólag egyetlen tényezőn alapul: a mindent elsöprő megagigás dalon, amit a zenekar sem előtte, sem utána nem tudott megismételni, azaz csak egy-két hétre, vagy egy hónapra sikerült meghódítaniuk a mainstream népszerűséget.
Ezek közül a zenekarok közül sokan rövid ideig tartó siker után feloszlottak, de sokan közülük egy-egy nemzet megbecsült és elismert művészei voltak, akiknek a kirobbanó világsiker csak egy karriercsúcsot jelentett, ami után távoztak, és úgy folytatták a pályafutásukat, mintha mi sem történt volna, azaz népszerűségük Ausztráliában vagy akár Skóciában töretlen maradt.
Az ebben a cikkben szereplő művészek rajongói joggal érvelhetnek azzal, hogy az itt felsorolt együttesek többségének több kisebb slágere is van: ez igaz, de az átlagos hallgató talán csak egy-egy dalukra emlékszik, annak ellenére, hogy évtizedeken átívelő karriert futottak be.
Az itt szereplő művészek a pop-rock színtéren versenyeztek (néha egymás ellen is): a popzenét alapvetően a sláger, a kislemez vezérli, és a végső cél a minél nagyobb siker, a minél rádióbarátabb termék előállítása. Ezért hagytuk ki cikkünkből a metált és a klasszikus rockzenét: Sokan Neil Youngot, Bob Dylant, a Led Zeppelint, a Metallicát vagy akár a Jethro Tullt is az évi egy slágerükről ismerik, de őket egyslágeres csodáknak nevezni helytelen.
Mr. Mister - Kyrie (1985). A 80-as évek sláger
A Mr. Mister amerikai pop-rock zenekar példája tökéletesen példázza, hogy a popszakmában a siker sokkal inkább a karizmán, a szerencsén és a tökéletes időzítésen múlik, mint a zenei vagy hangszeres képességeken. A Los Angeles-i zenekart 1982-ben alapította Richard Page basszusgitáros-énekes, aki akkoriban már néhány éves tapasztalattal rendelkezett a könnyűzenében.
Stúdiózenészként dolgozott Quincy Jones, Laura Branigan és a Village People számára, valamint Michael Jackson, Donna Summer, Al Jarreau és Rick Springfield dalszerzőjeként. A zeneipar ismert és keresett tagja volt, de saját zenekart akart alapítani, amit végül három másik zenésszel meg is tett. Az 1984-es debütálásuk észrevétlenül zajlott, de Page annyira biztos volt magában, hogy a Toto és a Chicago frontemberi posztját is visszautasította, annak ellenére, hogy mindkét együttes erősen a kegyeibe fogadta.
De a fogadás kifizetődött: második albumuk, az 1985-ös Welcome To The Real World szó szerint berobbant az amerikai piacra a Kyrie és a Broken Wings című kislemezeknek köszönhetően, amelyek mindketten felkerültek a Billboard Hot 100-as listájára. A Kyrie Európában is sikert aratott, az MTV levetítette a klipet, a zenekar neve pedig világszerte ismertté vált.
But that was the end of it: they vanished as quickly as they appeared. Their 1987 album "Go On..." was a smash hit, resulting in cancelled concert tours, a fourth album on hold, and an ignominious break-up in 1989. Nonetheless, this song is fantastic.
Belinda Carlisle - Heaven Is A Place On Earth (1987)
Az amerikai Belinda Carlisle volt a The Go- Go's énekesnője, minden idők legsikeresebb és első kizárólag nőkből álló punk rockzenekara. A zenekar 1978-ban alakult Los Angelesben, és három album után 1985-ben feloszlott, a tagok szólóban folytatták. Belinda Carlisle, a csapat arca, talán nem meglepő módon a legsikeresebb volt. Az 1986-os debütáló dal, a 'Belinda' egy amerikai kislemezt eredményezett, de az anyagot nem fogadták jól.
A második album, az 1987-ben megjelent "Heaven On Earth" más megközelítést alkalmazott. A kulcsfontosságú dalokat a legendás dalszerzőpáros, Rick Nowels és Ellen Shipley írta, akik már dolgoztak együtt Madonnával, Rod Stewarttal, Santanával, Fleetwood Mackel, Keshával és Adele-lel. A dalok modern, csillogó hangzást kaptak hard rockos csavarral és alapokkal, amelyhez egy menetelős, overdubolt refrént adtak hozzá.
A Heaven Is A Place On Earth volt az album legnagyobb slágere, amely gyorsan a világ szinte összes kislemezlistájának élére került. Diane Keaton Oscar-díjas amerikai színésznő rendezte a dalhoz készült videoklipet. A Circle In The Sand, az album második kislemeze nagyon hasonló volt, de ugyanezt a fricskát követte két évvel később a Leave A Light On, a La Luna, majd 1991-ben a Live Your Life Be Free. Belinda Carlisle népszerűsége minden következő albummal csökkent, és a kilencvenes évek közepére gyakorlatilag eltűnt a slágerlistákról.
1999 és 2001 között az anyazenekar, a The Go- Go's reformálni kezdett: újraindult a turnézás, és az eredeti felállás Carlisle vezetésével új stúdióalbumot vett fel. Azóta az énekesnő megosztja idejét szólóprojektje és punkzenekara között.
The Proclaimers - I'm Gonna Be (500 Miles) (1988)
Az 1983-ban az egypetéjű ikrek, Charlie és Craig Reid által alapított The Proclaimers jó példa arra, hogyan lehet egy régebbi slágert újra életre kelteni és népszerű filmben újra kiadni.
Amikor egy rajongó elküldte a daluk amatőr demóját az angol The Housemartins együttesnek, akiket annyira lenyűgözött a hallottak, hogy azonnal meghívták a Proclaimers-t, hogy csatlakozzon hozzájuk az 1986-os brit turnéjukra, a dolgok komoly fordulatot vettek a testvérpár számára. Ennek eredményeképpen megjelent debütáló albumuk, amely országos figyelmet hozott nekik. Az áttörést az I'm Gonna Be (500 Miles) című instant sláger hozta meg számukra, amely 1988-as Sunshine On Leith című albumukkal Ausztráliában és Új-Zélandon az első, az Egyesült Királyságban pedig a tizenegyedik helyet érte el a kislemezlistán.
Öt csendes év után 1993-ban Amerikában bemutatták a Benny és Joon című romantikus vígjátékot Johnny Depp és Mary Stuart Masterson főszereplésével, amelynek főcímdalául a készítők az ismert dalt választották. Az I'm Gonna Be (500 Miles) hatalmas siker lett az Egyesült Államokban, a Billboard Hot 100-as listáján a harmadik helyig jutott, és az MTV Movie Awards-on a legjobb filmes betétdalnak járó jelölést is elnyerte.
Azóta a sláger számtalan tévéműsorban és filmben, reklámban szerepelt, és számtalanszor feldolgozták váratlan kontextusban. A zenekar szerint annak ellenére, hogy a dal 45 perc alatt íródott, több jogdíjat kapott, mint az összes korábbi albumuk együttvéve.