Ma természetes az, ahogy kinéz a Balaton. Sok helyen körbetonozott partszakasz, a déli részen sekély víz. Azonban volt egy elképzelés, nagyjából 50 évvel ezelőtt, amely alapjaiban változtatta volna meg a tó kinézetét.
Jeges Károly és Máthé Kálmán mérnökök fejéből azért pattant ki a változásról szőtt gondolat, mert már az 1970-es években is jól látszott, hogy a balatoni vendégfogadás közelíti a teljesítő képességének a határaihoz.
Hihetetlen adat -hiszen a Vasfüggöny mögött élte életét a komplett keleti blokk-, hogy a szállodai szobák és a strandok befogadóképessége a határaikhoz közeledtek, hiszen több, mint 2 millió hazai és külföldi vendég érkezett már akkoriban is a magyar tengerhez.
A problémával pedig kezdeni kellett valamit és itt került képbe a két fiatal mérnök.
Alapgondolatuk szerint a beton és kőhalmokat (melyek azóta is a tó partjának szerves részét képezik) úgy is ki lehetne alakítani, hogy azok farkasfog mintában nyúljanak bele a tóba. A megvalósítást tekintve váltakozva építettek volna földnyelveket és közéjük ugyanolyan méretű és formájú öblöket, melyeket az iszap építésben való felhasználásával mélyítettek volna ki. Ezzel ráadásul a déli rész alacsony vízállás problémáját is kiküszöbölték volna. Gondoljunk csak bele: sokkal hajózhatóbb lett volna a tó, a horgász sportnak is jobban kedvezett volna a mélyebb meder.
Az alapgondolat szerint a partszakaszok hossza másfélszer több lenne, mint manapság. Az ellenpólus képviselői azonban a part kinézete miatt jogosan emelték volna fel a szavukat.