A Duna Csokoládégyár 1964-ben kezdte meg a Dunakavics gyártását, és azóta is ugyanazt a receptet használják. A német Stollwerck AG vállalat az 1990-es évek elején vásárolta meg a Budapesti Édességgyárat. A felvásárlás után a Drazsé gyártása a Budapesti Csokoládégyár Vágóhd utcai üzemébe került, ahol azóta is készül a jól ismert Dunakavics.

Magyarországon a termék széles körben elérhető, gyakorlatilag mindenhol megtalálható a boltok polcain. Emellett a terméket a cukrászdáknak és más vásárlóknak is kínálják laza csomagolásban. Gyermekkorunk kedvencét a kezdetektől fogva kék tasakokban árulják.

A Dunakavics

A Duna Csokoládégyár tagadhatatlan erőssége a Dunakavics! Amikor először kaptam zsebpénzt, heti öt forintot, harmadikos voltam. Már akkor sem volt sok pénz, így óvatosan kellett bánnom azzal, hogy mire költöm. Harmadikban erősen korlátozták a zsebpénzhez jutásomat és a zsebpénz elköltését, mivel nem mehettem egyedül haza az iskolából. Az iskolából hazafelé jövet mindig megálltam a szomszédos szemkiszedőnél, ahová anyám hetente kétszer járt, hogy leadja és felvegye a szakadt harisnyáit.

Amíg anyám a szomszédban a varratszedővel foglalkozott, én elmentem a szomszédos trafikba, a szemkiszedő mellé. Mindig a mentolos dohány kellemes illata fogadott, amint a trafikhoz közeledtem. Egy darabig nézelődtem, hogy mit vegyek az öt forintomból, de váratlanul mindig a Dunakavicsnál kötöttem ki. Ez 2,40 Ft volt, így a zsebpénzemet is el tudtam költeni a heti két alkalommal, amikor alig több mint 20 fillérért vettem fel egy csomagot.

A Dunakavics megnyitásához “nagy” tudomány kellett. A kellő tapasztalattal nem rendelkező, tájékozatlan egyének erőszakosan megragadták a celofánzacskó mindkét oldalát, és széthúzták. A celofán azonnal szakadni kezdett, amint a ragasztó engedett a húzásnak, és a cukor nagy része a földre hullott. Természetesen óvatosan bontottam ki, hogy elkerüljem azt a balesetet, hogy a heti zsebpénzem felét a padlóra ejtsem. Egyszerű volt számomra, hogy a fél zacskó színes jégbevonatú mogyorót bekebelezzem, mielőtt anyám hazaérne a szomszédtól, hiszen imádtam.

Ezután óvatosan lenyaltam a zacskó alján összegyűlt cukormorzsákat, miután útközben megettem a többi süteményt. Mire hazaértem, Dunakavics már elfogyott. Nem tudom, hogyan sikerült egy egész tanéven át hetente két zacskó Dunakavicsot megennem, de elképesztő volt, és még ma is szívesen gondolok rá.

Aztán negyedikes koromban megemelkedett a zsebpénzem, és engedélyt kaptam, hogy egyedül sétáljak haza, így már nem voltam a szomszédos trafikhoz kötve. A lelkesedés annak ellenére megmaradt, hogy a hetente kétszer jelentkező Dunakavics fokozatosan hanyatlott, ami leginkább ezeknek a változásoknak volt köszönhető.