Cserháti Zsuzsának nem volt könnyű az élet, és ennek a zenei rendszer sem huzott túl jó kárytákat a számára. Levél Cserháti Zsuzsának, akit örökre a szívünkbe zártunk.
Drága Zsuzsa, kicsit szomorú érzés fog el míg írom ezeket a sorokat, de sajnos ezen már nem lehet választani. Rengeteg hangulatot, rengeteg dalt, rengeteg érzést emésztek öntől. Az a tizenöt év, amit a pesti éjszakában töltött, kitörölhetetlen sebeket ejtett. És mennyire jellemző, hogy akik korábban ölelgették, ünnepelték, azoknak nyoma veszett. Mert mindenki elfogadta, hogy Cserháti Zsuzsa nincs többé. Vagyis még él, de már csak az emlékeinkben és a szívünkben, ezzel mély fájdalmat okozva és űrt hagyva emberekbe.
De hogy történhetett meg ez? Zsuzsa, figyetek vajon rád eléggé, ahogy te azt megérdemelted volna? Valószínűleg nem igazán… jó egy két kivétel volt, mint például az énekes Payer András, akiben volt annyi, hogy időnként megkérdezte: és, hogy vagy Zsuzsa, mi van veled? Vagy a Nirvana bár tulajdonosa, Krasznai László. Akit nem érdekelt, hogy a pajzsmirigygondjai miatt száztíz kiló lett. Nem foglalkozott vele, mert tudta, az a hang továbbra is ott van a torkában. Az a hang, amely ebben az életben áldás és átok volt egyszerre.
Emlékezzünk vissza, hogy pedig minden olyan szép volt. Megjelent egy csinos, vékony, fiatal lány, aki úgy énekelt, hogy szem nem maradt szárazon, erre korábban hasonló példa sem volt. Talán a sors akarta úgy, hogy amikor 1969-ben egy este a Balaton Bárban lépett fel, pont arra vetődött Szécsi Pál. Pál amikor meghallota ő egyből tudta, hogy ez a lány kivételes. És ő nem a konkurenciát látta benne. Inkább a tehetséget, amelynek segíteni kell, hogy kibontakozhasson. Sajnos ő sem futhatta be azt a karriert, amely megillette volna, őt a meggyötört gyermekkora és a démonai tették tönkre teljesen.
data-param-rel="" layout="responsive" width="480" height="270">Tudom, hogy kicsit mindenkinek szomorkás olvasni ezeket a sorokat…szomorú ami történt velük. De emlékezzünk a jóra is, mivel szerencsére voltak csodás pillanatai is. Ilyen volt például az 1972-es Táncdalfesztivál. Itt az egész ország rácsodálkozott, hogy hol volt eddig ez a lány és miért nem foglalkozoztt ezzel a tehetséggel senki? Ott már el volt könyvelve, hogy ez bizony hatalmas siker lesz. Szinte minden műfajban zseniálisan énekelt. Tánczene, dzsessz, soul, funky…. Az ember akkor azt gondolta, évtizedeken át önről szól majd a magyar könnyűzene. Ehhez képest… Ehhez képest nem jött a nagy áttörés, amíg mások gyengébb hanggal sorra adták ki a nagylemezeket, Cserháti Zsuzsa nem teljesedhetett ki.
Sajnos ma már tudjuk azt is , hogy miért. Mert visszautasította, hogy vokálozzon, és mást is. Nem ehhez szoktak hozzá. Mások ugyanis benyelték, ha cenzúrázták a dalaikat, azt is elfogadták, hogy zenekarokat szedtek szét és raktak össze felülről, erre jött a Cserháti és azt mondta, hogy ő pedig ezt nem. Jaj, Zsuzsa, ne csináld, csak egy kis vokált vállalj el. Aztán majd utána hamarosan lehet saját lemezed is. Értsd meg, ez egy ilyen rendszer, ahol szükséges, hogy végig menj ezen. Gyereked van, gondolj rá, mi lesz veletek, ha ezeket elhalasztod! Éhen akarsz halni? Gondolj csak a gyerekre!
Akármilyen szomorú is az egész, de a legtöbben azt mondják, hogy Zsuzsa jól döntött. Annak ellenére is, hogy kisemmizték, törölték a nevét a rendszerből, jól döntött. Mert akkor, abban a pillanatban így kellett döntenie. Nem adta másnak azt a hangot, amelyet a jó Isten neki küldött és nem másnak. Nem adta, mert nem adhatta másnak ezt a csodás hanghot.