XIV. Lajos királynak köszönhetően a 18.században elképesztő divatos lett a rizsporos paróka, de a tisztálkodás annál kevésbe. Az 1200-as és 1300-as években pedig még rosszabb volt a helyzet, de nézzük is meg, hogyan tisztálkodott az arisztokrácia a középkorban!
A középkori kastélyok titka: Így tisztálkodtak a lakói
Ma már csodálattal tekintünk azokra a korokra, amikor a hölgyek ámulatba ejtő ruhakölteményeket viseltek, a legnemesibb családok pedig káprázatos kastélyokban és erődökben élték mindennapjaikat. Azonban a tisztálkodás és a higiénia ezekben az arisztokrata körökben sem volt túl elterjedt, az 1300-as évek pedig magával hozta a legrosszabbat, az úgynevezett fekete halált, amit ma már csak pestisként ismerhetünk, de az emberek ebből sem tanulva a szifilisz korát is magukra hozták a 18.században.
Miért is volt mind ez? Ugyanis ezekben az időkben a királyok betiltották a fürdést, mivel úgy gondolták, hogy a betegségeket vízzel lehet terjeszteni. Ebből kifolyólag sokan életük során egyszer sem vagy csak párszor fürödtek meg rendesen.
Nem is gondolnád, de a Napkirályként ismert, XIV. Lajos is részben ezért kezdett el rizsporos parókát viselni - ami később hatalmas divatként terjedt – mivel büszkén hirdette, hogy ő egész életében csak kétszer fürdött meg alaposan. A különcnek számító Marie Antoinette is csak egy hónapban egyszer merült a víz alá tisztálkodás szempontjából, bár ez abban az időben túl soknak is számított, talán ezért is tartották kívülállónak.
A fürdés mellett a fogmosás sem tartozott a mindennapi rutinok közé a 16. és 18. században. Mivel a kastély körüli dolgozók és a kastély körül élők csak ritkán tudtak cukrot fogyasztani, ezért a fogaik meglepően jó állapotban voltak, viszont a felsőbb rétegekben élők és tehetősebb emberek a korhoz képest meglehetősen sok cukrot és édességet fogyasztottak. Egy legenda szerint Erzsébet királynő esténként mézzel mosott fogat, hát nem hiába vált híressé rothadó fogairól.
Higiéniai okokból hagyták el a kastélyaikat is a középkorban
A középkorban többször is előfordult, hogy egy-két év után egy-egy király az egész udvartartásával együtt elhagyta kastélyát és átköltözött egy másikba. Talán olvastál már erről a történelemkönyvekben, de ennek előfordulását sosem említették, és gondolnád, hogy ennek higiéniai okai voltak?
Egyes történészeti kutatásokban már említést tettek arra, hogy körülbelül 1600-tól az 1750-es évekig, tehát a barokk, a humanizmus és a felvilágosodás közötti korban, a legtöbb nemesi réteg körében szokás volt odapiszkítani a kastélyban, ahova csak kívánta, így sokszor előfordulhatott, hogy egy-egy bál alkalmával a résztvevők a folyosókon, a lépcsők tövében vagy éppenséggel a függönyök mögött könnyítettek magukon.
Ezek után már meg sem lepődhetünk, hogy a paloták gyorsan elhasználódtak és gyorsan tovább kellett állniuk a lakóinak. Ugyan általában minden kastélyban, emeletenként található volt egy mellék helyiség, amely a falból kiugró kis építmény volt, egy olyan toalett, amelynek a lyuka konkrétan az udvarra vezette ki a tartalmát.