Az 1848-49-es forradalom és szabadságharcot megelőző időszakot két politikai irányzat éles szembenállása jellemezte. Az egyik ezek közül a liberalizmus volt, ami több, egymásnak ellentmondó értelmiségi gondolatmenetet foglalt magába, a másik pedig az abszolutista nézőpontú konzervatív irányzat, ami az erősebb pozíciókat tudhatott magáénak a konfliktus ideje alatt.

A reformkor talán legmeghatározóbb politikai csatáját Gróf Széchenyi István és Kossuth Lajos vívták egymással. Mindkét politikai személy szeme előtt ugyan az a cél lebegett: egy liberális, alkotmányos, polgári nemzetállam kialakítása. Kossuth és Széchenyi tehát egyazon célért küzdöttek, mégis szemben álltak egymással. Ezt az ellentétet eltérő módszereik alapozták meg.

Széchenyi először 1841-ben támadta meg nyilvánosan Kossuth reformrendszerét. A gróf ebben az évben fejezte ki mély aggodalmát az egyre erősödő ellenállás miatt, ami erősen kritizálta a Magyarország és Ausztria között fennálló kapcsolatot, és nem volt hajlandó külön figyelmet fordítani az arisztokráciára. Ez a felfogás pedig nem csak a nemeseket, hanem a társadalom más rétegeit is közvetlenül érintette. Széchenyi aggodalmának oka valójában a reform mozgalom felszámolása volt, amit a radikálisok Habsburg Birodalom irányába folytatott provokatív politikája válthatott volna ki. A gróf éppen ezért inkább az átfogó, teljes reformokba helyezte bizalmát. A következő oldalon még több részlet vár! 

Kossuth ezzel szemben úgy vélte, hogy nincs értelme a társadalomnak komoly szerepet adni az átalakulás közben. Érvelése szerint a társadalmi mozgalmakat lehetetlen lett volna véglegesen kizárni a politikai tevékenységekből, és az elit vagy egy erős kormány helyett sokkal inkább a demokratikus alapelvekre hagyatkozott.

Míg Kossuth társadalommal kapcsolatos nézeteit a szabadság egy olyan koncepciójára alapozta, amely a jogok univerzális eredetét hangsúlyozta, Széchenyi a vagyont és a kultúrát is figyelembe vette a politikai jogok gyakorlásának sajátos megközelítésében. Kossuth szerint céljaik eléréséhez gyorsütemű változtatásokra és politikákra lett volna szükség, amelyek figyelmen kívül hagyják a császári udvar érdekeit, míg a gróf a nemzetiségek iránti toleranciára hívta fel a figyelmet, és lassabb tárgyalásokat javasolt.

Az 1840-es években mind a magyar nyilvános vélemény, mind az ellenzéki politikusok is Kossuth oldalára álltak a vitában. Később 1885-ben Kossuth liberális arisztokratának nyilvánította Széchenyit, önmagát pedig demokrataként tüntette fel. Azonban a gróf átfogó és alapos szociális elemzése és a helyzet felmérése hiányában a forradalmi tervezet további lépései nem valósulhattak meg. A két fél nézetei és vitája olyan szoros kapcsolatban álltak egymással, hogy ez az ellentét Magyarország modernizációjának egyik legfontosabb alappillérévé vált.