Az eljegyzés

A magyar hagyományok szerint a vőlegénynek illik elmenni a menyasszony szüleihez, és az édesapától kell megkérnie Szerelme kezét. Biztosítania kell a lány szüleit afelől, hogy komolyak a szándékai, és szeretné felségül venni a lányt. Az örömteli hírt a menyasszony szüleivel illik legelőször közölni, utánuk következnek a vőlegény szülei, azután pedig a közeli családtagok és barátok. Az eljegyzést „hivatalosan” is bejelentő ebéd vagy vacsora követ, ami általában szűkebb családi körben kerül megrendezésre, de sok pár már ide is meghívja barátait, ismerőseit.

Felkészülés egy régi magyar esküvőre

A régi magyar időkben a vőfély feladata volt a vendégek személyes meghívása az esküvőre, és egy három napon át tartó ünnepség megszervezése is. A menyasszonyok színes és részletesen hímzett ruhát és díszes, búzából fonott fejdíszt – a termékenység szimbóluma – viseltek.

Gyakran az egész falu részt vett az eseményen, és így egy egész felvonulás jött létre a színesen díszített kocsik mögött, amelye a menyasszonyt vitte szülei otthonából a vőlegényhez vagy a templomhoz. Olykor a menyasszonyt „elrabolták”, a vőlegénynek pedig még a ceremónia előtt meg kellett őt „mentenie”.

Egy régi magyar esküvői ceremónia

A megérkező menyasszonyt a vőlegény szülei egy pohár borral várták, amely elfogyasztása után a háta mögé hajította azt, hogy a pohár széttörhessen. A pár gyakran tányérokat tört szét a földön – minél több darabra estek szét a tányérok, annál sikeresebb házasságra számíthattak. A bíróságon megtartott kötelező polgári ceremóniát követően egy egyházi szertartás vette kezdetét a templomban, ahol a vendégek verseket olvastak, dalokat énekeltek vagy felidéztek egy humoros emléket a párral kapcsolatban. Az eljegyzett magyar párok a bal kezükön hordták a gyűrűiket, majd egybekelésük után a jobb kezükre váltottak át. 

A fogadáson temérdek paprikával ízesített étel várta a vendégeket (ez a fűszer ugyanis sokak szerint varázserővel bírt), és perce a táncból, éneklésből és hegedűszóból sem volt hiány. Mint ahogy az más kelet-európai népeknél is szokás volt, a férfi vendégek egy jelképes összegért cserébe táncolhattak egyet a menyasszonnyal – a pénzt vagy a ruhájához tűzték, vagy a cipőibe dobták, amelyek a táncparkett közepén álltak.

A hagyomány szerint a menyasszony valamilyen ajándékkal kedveskedett új férjének, vagy három/hét (ezek a szerencsés számok) keszkenővel, a vőlegény pedig némi pénzérmével ajándékozta meg újdonsült feleségét.

Egy régi magyar esküvői fogadás, azaz a lagzi

A fogadáson temérdek paprikával ízesített étel várta a vendégeket (ez a fűszer ugyanis sokak szerint varázserővel bírt), és perce a táncból, éneklésből és hegedűszóból sem volt hiány. Mint ahogy az más kelet-európai népeknél is szokás volt, a férfi vendégek egy jelképes összegért cserébe táncolhattak egyet a menyasszonnyal – a pénzt vagy a ruhájához tűzték, vagy a cipőibe dobták, amelyek a táncparkett közepén álltak. A hagyomány szerint a menyasszony valamilyen ajándékkal kedveskedett új férjének, vagy három/hét (ezek a szerencsés számok) keszkenővel, a vőlegény pedig némi pénzérmével ajándékozta meg újdonsült feleségét.