Ma már természetes, hogy mindenhová kiépített úthálózaton közlekedünk, valamint már nincs olyan hely, ahová nem tudunk kocsival eljutni, azonban ez nem mindig volt így.
A ma is ismert közutakat Magyarországon a 20. század elején kezdték el fejleszteni párhuzamosan a személygépjárművek számának növekedésével. A megnövekedett forgalom nehéz feladatok elé állította az akkori munkásokat, tervezőket. Új szempontokat kellett figyelembe venniük, mint például az utak szélessége és a karbantartások mennyisége.
A magyar közútfejlesztés aranykorát az 1890-1920-ig terjedő időszakra teszik a szakemberek, mivel ebben az időszakban adták ki az első közúti törvényt, amelyben az utakat különböző osztályokba sorolták. Makadámutak épültek, az alföldi régióban történt a legtöbb építkezés.
Utak a világháborúk időszakában
Az első világháború következtében a magyar gépkocsiállomány csökkent, illetve az utak minősége látható módon romlott. A következő harmincéves periódusban a háború lezárta után rohamosan fejlődött a járművek iránti kereslet, illetve az utak minőségét is fel kellett javítani.
A 30-as években jelentek meg a betonburkolatú utak, melyeket már szükséges volt erősebbre készíteni. A makadámutak rendkívül porosak voltak, mivel ezekben az időkben jelent meg a közúti árufuvarozás, amely versengett a vasúti szállítmányozással, és a közlekedéspolitika hátrányos helyzetbe hozta a közút fejlesztését.
1941-ben adták át az ország első, két nyomvonalú gyorsforgalmi útját, amely a Ferihegyi repülőtérre vezetett. Ebben az évben váltott át Magyarország a jobb oldali közlekedésre utolsó előttiként Európában.
A második világháborút követő években nem sok idő és pénz maradt rendkívüli fejlesztésekre, inkább az addigi leromlott utakat hozták helyre, mivel a gépjárművek száma a sokszorosára nőtt pár év alatt, az áruszállítás fontos iparág volt az országban.