Nincs több olyan fa a budai hegyekben, amelynek emléke több mint száz évvel a halála után is élénken élne a város lakóinak körében.

Magáról a fáról – annak ellenére, hogy legalább a nevét sok nemzedék óta szinte mindenki ismeri – alig tudunk valamit. A mai Normafa lejtőjén állt egy vén bükkfa, amely egy legenda szerint Mátyás király születésekor sarjadt. Az évek során többször is villámcsapás érte, de nemcsak a természet, hanem emberi kéz rongálását is elszenvedte.

A Normafa különösen sokat szenvedett az ilyesfajta beavatkozások miatt. Az 1800-as évek végére vált általános városi divattá, hogy Pest és Buda szerelmesei nevüknek a fa kérgébe vésett kezdőbetűivel tették egymás számára hivatalossá „eljegyzésüket”. 1840-ben itt énekelte Bellini: Norma című operájának nagyáriáját Schodelné Klein Rozália, európai hírű énekesnőnk. Ettől kezdve a korábban Viharbükknek nevezett fát Normafának nevezték.

Érdekes tény, hogy magának a szónak van egy, a színjátszással összefüggő jelentése is. Normanapoknak hívták azokat, amelyeken a római katolikus egyház érvényes rendelete szerint tilos volt játszani.

A korhadt faóriás 1927. június 19-én, vasárnap délelőtt dőlt ki. Emlékére a főváros 1962-ben egy új bükkfát ültetett, az eredeti fa helyén ma emléktábla áll. A matuzsálem utóélete is legendák tárgya, újra és újra nekifutnak a kérdésnek: mi lett vele azután, hogy a Fővárosi Múzeum munkatársai óvatosan leszállították maradékát a hegyről?

A kidőlt fatörzset a margitszigeti artézi forrás medencéjében helyezték el, hogy a mészköves bevonat örök időkre konzerválja. Időközben azonban megfeledkeztek róla, és a vízesés falához támasztott törzset a rárakódott, vastag mészbevonat elválaszthatatlanul odakötötte a falhoz. Ma is ott látható.

Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu