Manapság igen nehéz munkahelyet találni, még akkor is, ha húsz éves vagy, tíz év tapasztalattal rendelkezel, és beéred egy fokkal jobb állással, mint a Meki. A frissen végzettek, akik ráadásul naivan azt gondolják, hogy engedik őket szakmán belül érvényesülni, sokszor belefutnak egy-egy „nem baj, ha nincs tapasztalatod, akarj tanulni”-lehetőségbe. Ez persze a tapasztalt embereknek már gyanús. Saját és társaim élményét osztom most meg veletek.  

A Kommunikáció szakot sokan tartják büfészaknak, s olyan szempontból valóban igazuk van, hogy az onnan kikerülők többnyire egy multinacionális büféscégnél fognak tranzakciós folyamatokat lebonyolítani a jövőben. Kérhetsz tőlük sült krumplit, kis üccsit, burit…
Könnyen elvégezhetőnek gondolják a fent említett szakot, elvégre nyilván azért járunk felsőoktatási intézménybe, hogy szüleink fizetésének sokszorosából egy könnyen kiérdemelhető toalettpapírt szerezzünk magunknak.

Ezzel az A4-es, díszkötésű oklevéllel azonban nem lobogtatjuk be magunkat a médiába, ha nincs, aki elhitesse ott a nagykutyákkal, hogy kiváló teát tudsz főzni. Én például az írás és a filmezés terén hitettem el magammal, hogy egyedülálló vagyok a szakmában, jóllehet tapasztalatszerzésre még nem volt lehetőségem. Ily’ módon próba-szerencse alapon jelentkeztem operatőri, videó-vágó, cikkíró állásokra. És hogy mi lett ennek a vége? Folytatom a következő oldalon.

Naiv pályakezdőkként tanulni szerettünk volna, és tapasztalatot szerezni a szakmában. Arra viszont nem számítottunk, hogy a gondolatolvasás és a mosogatás rejtelmeit, valamint a két főnök között húzódó ellentétek kielemzését is meg kell(ene) tanulnunk. Mondanom sem kell, a ránk bízott munkát a tőlük tanultak alapján végeztük el, csakhogy ezek a kútfőből kipattant leckék valamiért mindig megváltoztak, mire elkészültünk.

A maguk tökélyre fejlesztett módszereinek hála – amik közé az SMS-ben való felmondás közlése egy kétgyerekes anyukával, a tanult emberek lenézése és az ő szüleiknek ócsárolása, és a magukat a mindenséggel egyenlővé tevő ténykedés is beletartozik – egy hónap alatt hárman jöttünk el tőlük. Nekem hálásan megköszönték szépen a semmit, amit kaptak tőlem. Végül is négy hónapig bárki szívesen dolgozott volna egy ilyen párosnak – kiváltképp ingyen.

Tényleg, abszolút igazuk van, hogy „hálátlan” voltam, és egy egyhetes családi utazást nem cseréltem le egy karácsony éjszakai forgatásra. Az eleinte beígért útiköltség térítés is biztos rossz buszra szállt, és nem arra, amelyikkel én jártam hozzájuk egy másik városból – egy idő után már hétből hét napot, természetesen ingyen. Álmaim munkája körvonalazódott hát előttem...

Mély levegő, emléküldözés a tudattalanba, és jöhet a tanulság: óvatosan az ismeretlen vállalkozásokkal! Legyen gyanús, ha éjt-nappallá téve dolgoznak és dolgoztatnak (esetünkben heti 4 óra figyelemért), ha a pénzkérdéssel kapcsolatban terelik a szót –, mint ahogy téged is próbálnak majd – a szerződést inkább feketén, mint fehéren ismerik, és egy pár perces telefonbeszélgetés után úgy viszonyulnak hozzád a személyes találkozón, mintha a Böske lennél a faluból. Természetesen a még meg sem beszélt feladataiddal kapcsolatban megkapod az előleget.

Ezek után nyugodtan higgyétek el: a pályakezdőké a világ…
Köszönöm, hogy megoszthattam ezt veletek.

Úgy tűnt, Fortuna rám mosolygott széles, fekete és hiányos fogsorával. Találtam egy igen kreatív – legalább annyira ötletes, mint egy halakkal teli tavat halastónak hívni – nevű cégtől egy hirdetést, mely szerint operatőröket, vágókat keresnek, és pályakezdők is jelentkezhetnek. Ez a szöveg azonban már önmagában is gyanús. Igen vastag és rózsaszín felhőréteg fedhette be az elmémet, amikor felhívtam őket.

Ettől a rózsaszín ködtől valószínűleg minden pályakezdő ész nélkül belerohant volna, hogy gyakornokként dolgozzon egy ilyen helyen. Néha ugyanis megengedjük magunknak a szerénységet, és elhisszük egy képzetlen társaságnak is –, mely pályázatokból él – hogy semmit sem érünk.
Ekkortájt volt egy fix munkahelyem… de hát milyen a pályakezdő? Elégedetlen, ha nem éri el rövid időn belül az elnöki széket. S persze a kedves, mosolygós, bíztató álarc előbb-utóbb felmondatja a biztos munkahelyen annak reményében, hogy valóban szakmán belül dolgozhat majd. De előbb fiatal lévén két munkahely között kezd ingázni, és birkamódra rábólint mindenre. Bocsánat, hogy tanulni vágyódtam…

Állandóvá vált, hogy hétvégenként olyan lettem otthon, mint a népmese: hol voltam, hol nem voltam. Egy darabig bizony elhittem, hogy a késő estig tartó forgatások (minden juttatás nélkül) majd meghozzák a gyümölcsüket. De persze milyen elégedetlen vagyok már megint! Hiszen mégiscsak hazavittek párszor az éjszaka közepén, és nem hagytak reggelig ott dekkolni a hidegben.

Operatőrként azért valahol kezdett fel-felvillanni az a kis kérdőjel, mely nem értette, miért is a vágóprogram előtt ülök többet. Persze kis vállalkozás lévén nem engedhetik meg maguknak, hogy tapasztalt szerkesztőket, vágókat alkalmazzanak. Aláírom, hogy drágán dolgoznak. De azt nehezemre esne aláhúzni, hogy egy MTVA-s szakember alulképzett.

Hogy hová jutottunk így? Lapozz és kiderül.