Tündérmesék a Balatonról

Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de mi nagyon szeretjük a legendákat, a tündérmeséket, amiket gyerekként hallottunk, és felnőttfejjel tovább adunk mi is a gyerekeknek, igazi hagyományt tartva fent ezzel. A legenda költőket a Balaton nem is kicsit megillette, számos tündérmese, és egyéb történet jár szájról-szájra, ami a legnagyobb tavunkhoz kötődik. Párat biztosan ti is ismertek, kecskeköröm, Tihanyi visszahang, óriások, no meg elátkozott tündérek… izgalmasan hangzik nem?

Sió, a csodaszép tavi tündér

Ezt a balatoni regét, ami a balatonfüredi gyógyító forrásokról szól, először Fáy András örökítette meg 1836-ban. Egyszer volt, hol nem volt, élt a Balatonnál egy tündér, Sió. Sió, persze egy csodaszép tündérlány volt, még a tündérek között is a legszebb, elcsavarta hát minden féri fejét, akivel csak találkozott. A rajongás és a könnyű siker azonban sajnos túl elbizakodottá, önhitté és gőgössé tette, egyiküket sem volt képes szeretni, csupán játszott velük, jól szórakozott rajtuk, bánatukon. Senkivel nem tett kivételt, még a Bakony erdejében élő varázsló, Kamor fiával sem, sőt még ki is használta őt, egy napon kérte bizonyítsa be, hogy szereti, mégpedig azzal, hogy hoz neki hársfavirágvizet a Bakony legmeredekebb ormairól, hadd locsolgathassa vele szőke fürtjeit.

Sió, az elátkozott tavi tündér

Kamor fia, mindent kockára téve, meg is szerezte, amit a tündér kért, de a tündérhez közeledve arra lett figyelmes, hogy egy másik fiút szédít, ennek hatására pedig annyira szomorú lett, hogy nyomban levetette magát a Tihanyi szikláról és szörnyet is halt. Gondolhatjátok, hogy az öreg varázsló egyből a bosszút forralta bánatában. Kitervelt egy tervet: öreg pásztor képében látogatta meg a mit sem sejtő tündért, azt mondta, ő hozta el a hársfavirágvizet, amit szerelmese küldött, mikor Sió kinyitotta az üvegcsét, nem egészen azt kapta, amire számított, ugyanis nem a nedű volt benne, hanem ennél sokkal rosszabb.

A tündérmese boldogan ért véget

Amint felnyitotta Sió tündér az üvegcsét, kígyók lepték el csodaszép arcát, a varázsló átka így szólt: „hófehér nyakát ölelő aranyló tincseit addig vissza nem kaphatja, amíg az igaz, szívből jövő szerelem, melyet annyiszor kigúnyolt, fel nem oldozza.” Persze nem ez a boldog vég. Sok csalódás és viszontagság után végül egy ifjú szerelmespár, Helka és Kelén váltották meg őt visszataszító hajkoronájától egy aranyszőrű bárány gyapjával, békét kötnek, és a tündér örömében Füredre terelte vizeinek legjótékonyabb áramlatait is; abban a percben, azon a vidéken fakadtak föl a gyógyító források.