Amikor egy kisgyerek - legyen 6 vagy 7 éves - iskolába kerül, olyan sok mindenre kell figyelni egyszerre neki és a szülőknek is, hogy könnyen észrevétlen maradhat az, ha egyik-másik osztálytárs kilóg a sorból úgymond. Természetesen nem is ismerik még egymást annyira, hogy tudják, kivel hogyan kell majd viselkedni. Közelítsük most meg a témát a másik oldalról, vagyis azok szemszögéből, akik csak beíratják a gyerkőcöt az iskolába, majd akár már az első héten azt tapasztalják, hogy az egyik gyerekkel nem stimmel valami. Gyerekfejjel ezt csak így lehet kommunikálni a szülők felé, akik viszont innentől már kíváncsivá válnak, hogy vajon mi is lehet a háttérben?

Hogyan élik meg a többiek az SNI-s osztálytárs viselkedését?

A legtöbben egyszerűen nem tudják hová tenni. Nem tudják mire vélni, miért nem olyan, mint ők. Sokan közülük teljesen elfogadóak (vagy elfogadóbbak, mint a felnőttek), eközben mégis azt érzik és mondják a szüleiknek vagy társaiknak, hogy a Gábor valamiért más. Még nem tudják megfogalmazni, csak érzik. És Gábor miben más?
 

Nem fogad szót. Nem azért, mert nem akar, hanem mert egészen másképpen működik az agya, mint a többieknek. Nem figyel órán. Persze, hogy nem figyel, amikor őt ez nem annyira és nem úgy köti le, mint társait. Fogja magát, és mint Löbl a Tanár úr kéremben elkezd a padok közt/alatt mászkálni. Zavarja a tanóra menetét: hangosan beszél közben, nevetgél, próbálja felhívni magára a társai figyelmét, akiknek már itt szemet szúr, hogy valami nem stimmel. Nem tudják, hogy ez is lehet az SNI egyik példája, ahogyan sok szülő sem - akár az említett kisfiú szülei sem.

SNI-vel hagyományos iskolában? 

A valamilyen módon viselkedés- vagy figyelemzavaros gyerekek, a sajátos nevelési igényűek, vagyis SNI-sek számára nem véletlenül vannak fenntartva olyan intézmények, melyekben hozzáértő pedagógusok tanítanak, akik pontosan tisztában vannak ennek a nevelési követelményeivel. Ők tudják, hogyan kell velük viselkedni, hogyan kell őket megtanítani tanulni és odafigyelni, és majd beilleszkedni a normál közösségbe. 

Vannak azonban olyan problémás esetek, amikor nem derül ki időben, hogy Gábornak különös odafigyelésre lenne szüksége, és nem a hagyományos közegre, ahol ugyan senki sem tökéletes - de senki nem SNI-s. És egy ilyen kisgyerek jelenléte és a vele való nem megfelelő viselkedés bizony komoly gondokat jelenthet már a legeslegelején is kezdve a kérdéssel: egy sajátos nevelési igényű hogyan kerülhet be egyáltalán egy hagyományos állami iskolába? Miért nem veszik észre, hogy ez senkinek sem jó?  
 

Kezelhetetlen, nevelhetetlen, szófogadatlan - biztos, hogy SNI-s?

Nem, nem biztos. De az igen, hogy nem tesz jót ezzel sem saját magának, sem a többieknek az osztályban. Ha már nem csak az osztályfőnök, de a napközis tanítónők is panaszkodnak rá, és nem tudják kezelni a helyzetet vele, az nem feltétlen a tanerő alkalmatlanságát jelzi, hanem sokkal inkább azt példázza, hogy Gábor nem a megfelelő helyre került iskolába. De vajon miért? Miért kerül mégis ide? Sok válasz közül az egyik legfurcsább és legkellemetlenebb: mert itt volt hely, és valahová be kellett tenni a már erősen iskoláskorú gyereket. Nem is ideszánták őt, hanem a szomszédos városrészbe, ahol pont az ő problémájának és igényeinek, az SNI-nek megfelelő intézmény működik, ellenben valami hiba csúszott a rendszerbe, és ennek következtében most itt van, ahol így most senkinek sem jó. Neki sem. 

Ő nem figyel, mert nem tud, a többiek meg azért nem figyelnek, mert miatta nem tudnak. Az osztályfőnök már nem győzi hova ültetni az amúgy 30 férőhelyes tanteremben, mert akárki is ül mellette vagy a közvetlen közelében, mindenki csak panaszkodik rá. A délutános (vagyis napközis) tanítónő meg ki van már készülve - pedig még csak három hete tart a suli -, hogy nem lehet mit kezdeni vele, hasztalan minden nevelési elv vagy fegyelmezési módszer. A hagyományos szerint valóban az. És ez még messze nem jelenti azt, hogy Gábor SNI-s, de azt biztosan, hogy valami nagyon nincsen rendben a rendszerrel, ha ilyen komoly viselkedési zavarokkal betették őt egy átlag állami iskola első osztályába azzal az indokkal, hogy majd úgyis lesz valami. Hát, lett is. 
Egy eredmény, ami senkinek sem felel meg.