Nem olyan régen ismét Erdély felé vettük az irányt, összesen 7 napot töltöttünk itt. Az első éjszaka Déva környékén szálltunk meg, majd tovább indultunk végcélunk felé, Csíkszeredára. A mostani cikkem nem az első éjszakáról és nem is azt követő éjszakákról fog szólni, később egy terjedelmesebb írásban beszámolok az egész utunkról. Most viszont az utolsó esténkről szeretnék szót ejteni, ugyanis olyan élményben volt részünk, mint talán még soha!

Az utolsó éjszakát Torockón töltöttük, és mondanom sem kell, hogy nem bántuk meg! Azért választottuk ezt a települést, mert Erdély legnyugatibb pontján található, viszonylag közel a magyar határhoz, így kényelmesen haza tudtunk autózni másnap. Torockót Fehér megyében találhatjuk meg, a Székelykő hármas csúcsa alatt, lakói között csak is betelepült székelyek vannak.

Az Erdélyi-középhegység keleti részén elterülő Torockói-hegységben, a Székelykő és az Ordaskő sziklavonulatának szűk völgyében, Kolozsvártól délre, Nagyenyedtől 23 kilométerre északnyugatra fekszik, Torockószentgyörgy hozzá tartozik. A Székelykő miatt a nap látszólag kétszer kel fel és nyugszik le, hiszen a faluból nézve visszabújik a Székelykő sziklái mögé, hogy aztán kicsivel később újra előbukkanjon mögülük. A következő oldalon elmondom, miért kell nektek is ide ellátogatnotok!

1257-ben Toroczko néven említik először. Vára a keletre emelkedő Székelykő 1117 m-es nyugati Várkő nevű csúcsán állott, ma csak csekély alapfalai láthatók. Helyén egykor római castrum állt. A várat a tatárjárás előtt az Ákos nembeli Toroczkai család építette. 1241-ben a tatárok teljesen elpusztították. Mivel az ostrom alól kézdi székelyek mentették fel, a király 1257 és 1272 között a várat nekik adta. 1285-ben a kijavított várat sikeresen védték meg a tatárok ellen.

A tatárok és a kunok betörései miatt meggyérült magyar lakosság mellé németeket is telepítettek. III. Endre 1291. évi oklevele azért érdekes, mert a tordai Sóaknán kívül megemlíti, hogy Toroczkó szabad hospesei a felső-ausztriai Eisenwurzenből telepedtek ide.

1514-ben a parasztsereg elfoglalta. 1702. november 17-én Rabutin, 1704. március 15-én Tiege labanc csapatai rabolták ki a várost. Őrtornya 1864-ben még ép volt, de 1874-ben már rom, azóta pusztul. A hegy oldalában számos barlang található, ahol a lakosság veszély esetén meghúzódott.

1910-ben 1512 lakosából 1343 magyar és 136 román volt. A trianoni békeszerződésig Torda-Aranyos vármegye Torockói járásának székhelye volt. 1992-ben társközségével együtt 1393 lakosából 1241 magyar, 128 román és 24 cigány volt.

1999-ben Torockó Europa Nostra-díjat kapott a kulturális örökség megőrzéséért.

(Wikipédia)

Már maga az út is fantasztikus, ami Torockóhoz vezet. Mi Tordánál hajtottunk le az „autópályáról”, és innen indultunk tovább a faluhoz. Tordától nagyjából 20-25 kilométert mentünk, de olyan volt, mintha egész nap mennénk. Nem azért, mert rossz volt az út, hanem azért, mert olyan szép dolgokat láttunk, hogy el sem akartuk hinni! Sziklás falak szinte mindenhol, az út mentén tehenek, szamarak, csak úgy árad a béke és a nyugalom, bármerre nézel!

Amikor pedig megérkeztünk Torockóra, leesett az állunk! Valóban olyan, mintha kicsikét visszamennénk a múltba nagyjából 100-200 évet. A házak hamisítatlan székely házak, olyanok, amilyeneket ritkán lát az ember! A település 1999-ben megkapta az Europa-Nostra díjat, ami a műemlék-helyreállítások díja. A házakat felújították, a munkálatokban helyiek, és magyarországi szervezetek is részt vettek.

1996-tól összesen 130-140 ingatlantulajdonos részesült támogatásban, amely a házak állagmegőrzését, felújítását, fehér színre való lefestését tartalmazta. A következő oldalon még több érdekesség vár Torockóról!