A videotékákról

A politikai változást követően debütáltak az első videotékák és az első VHS-kazetták.
Az 1990-es években a videotékák látogatása mindennapos volt. A videótékák egyre gyakrabban kezdtek megjelenni a 24 órás élelmiszerboltok és a lakóházak alsó szintjeibe épített maszkos fodrászszalonok között. Ezek a kis üzletek bölcs választásnak bizonyultak, és rövid időn belül városszerte elkezdtek megjelenni.

Azért írtam ezt a bejegyzést ennek apropóján, mert a blogomon nem sok bejegyzés született az 1990-es évekről, amelyek szintén dominánsak voltak.

Élmény sajátosság

Mielőtt azonban belemerülnék a videotéka-élmény sajátosságaiba, hadd magyarázzam el röviden, mi is az a videotéka azok számára, akik akkoriban még nem éltek.

A mai könyvtárak analógiájára a videotéka egy VHS-kazettakölcsönző volt, ahol általában éves tagsági díj befizetésével lehetett filmeket kölcsönözni. A filmeket korlátozott ideig, általában egy vagy két napra hazavihette, de minden egyes filmért előre meghatározott díjat kellett fizetnie. Késedelmi díjat számoltak fel, ha túl későn vitted vissza a filmet. Ez a szolgáltatás az akkori kevés tévéadással együtt jó lehetőséget biztosított az újabb filmek megtekintésére. (A kereskedelmi műsorszórás bevezetésével a kilencvenes évek végén ez jelentősen kibővült).

Legkorábbi videomagnók

A legkorábbi videomagnók és a számos VHS-szalag szorosan kapcsolódik a videokazetták témájához, ezért elengedhetetlen, hogy ezeket is megemlítsük.
Az első videomagnók megjelenésével az otthoni filmnézés elkezdte feldobni a moziba járás élményét. Sokan emlékezhetnek még arra az időre, amikor a bécsi magyarok a rendszerváltás környékén a rengeteg hűtődobozzal együtt saját használatra vagy barátoknak hoztak haza videomagnókat.

A VHS videokazetták kényelmes megoldást jelentettek mind a televízió rögzített műsorrendjének, mind a tévéhez csatlakoztatott VHS kazetták lejátszására. A házi videók segítségével be lehetett ütemezni, hogy mikor szeretnénk filmet nézni, ami hamar hatalmas népszerűségre tett szert fiatalok és idősek körében egyaránt.

Videotékák óta

A videótárak feltalálása óta lehetőségünk van arra, hogy jó hírű filmeket kölcsönözzünk, szemben a megbízhatatlan házi videókkal.
E technológia használatával bárki rögzíthetett tévéműsorokat, amennyiben rendelkezett egy erre alkalmas videolejátszóval. Emellett léteztek sima lejátszók és valamivel drágább videokészülékek, amelyekkel rögzíteni lehetett.

A videokazetták bevezetésével számos saját, televíziós vagy más forrásból származó felvétel azonnal elkészült, és gyakran cseréltek gazdát. Egy jobb film fantasztikus lelet volt!

Ebben az időben kezdtek elterjedni a videokamerák is, amelyek lehetővé tették, hogy a családi összejöveteleket videóra rögzítsék, és később lejátszókon lejátszhassák.

A 240 perces opció két átlagos hosszúságú filmet tett lehetővé, de valószínűleg a 180 perces opció volt a legnépszerűbb, amely egy hosszabb filmet is befogadott. Ezek a kazetták rendelkeztek a szalagkazettáknál már jól bevált kézi írásvédelemmel is. A tartalom véletlen törlését a műanyag VHS-kazetta oldalán lévő apró perforált fül kihúzásával lehetett megakadályozni. A rés lezárásával és némi szalaggal való leragasztásával újra aktiválhatta a felvételt, ha még mindig egy másik kazettára kívánt rögzíteni.

Az MTV (Music Television) zenecsatorna külföldi indulásával, ahol a fiatalokat állandóan videoklipek árasztották el, a videó és az 1990-es évek elválaszthatatlanul összekapcsolódtak. Ugyanez történt akkoriban a zenében is, de erről majd egy másik darabban bővebben beszélünk.

A VHS-szalagos lejátszókat felváltották a CD- és DVD-lejátszók, amelyek lényegesen magasabb kaliberű filmélményt nyújtottak.