hirdetes

10 érdekes tény Erdélyről, amiket eddig te sem tudtál

VN, ZH

Erdély varázslatos, szerintem csak szeretni lehet ezt a csodaszép tájat. Ha voltál már ott, akkor biztosan egyetértesz, ha pedig nem, akkor javaslom, hogy menj el, és nézd meg, segítségképpen össze is gyűjtöttük az a 10 kihagyhatatlan erdélyi látnivalót, amit egyszer mindenkinek látnia kell. De most kicsit másról szeretnék beszélni, mintsem Erdély látnivalóiról, a következőkben olyan 10 erdélyi érdekességet mutatok be nektek, amiket eddig én sem ismertem.

Erdélyi érdekességek: 10 tény Erdélyről

#1: Erdély nevének az eredete

Kezdjük is rögtön az Erdély szóval, számomra olyan természetes ez a név, sosem kezdtem el gondolkozni rajta, hogy miért hívjuk így, pedig nevének eredete igen különleges. Erdély neve ugyanis a magyar „erdő elve”, azaz „erdő-elő” kifejezésből származik. Ami még szintén érdekes, hogy a latin Transylvania ennek szöges ellentéte, jelentése „erdőn túl”. 

#2: Drakula legendájának van alapja

Bizonyára mindenki hallotta már a legendát, Drakula grófjáról, hiszen ez egy nemzetközi szinten is elég elterjedt történet. Az az igazság, hogy a vámpírtörténeteknek van némi valóságalapjuk. A Vlad Tepes nevű gróf valóban élt, vára ma is megtekinthető, a Brassótól 30 kilométerre fekvő törcsvári kastély manapság múzeumként várja látogatóit.

hirdetes

#3: De Drakula legendája pusztán legenda!

hirdetes

Mielőtt bárki azt gondolná, hogy az egész történet, úgy ahogyan van igaz, fel kell hogy világosítsunk, hogy nem biztosan minden úgy történt, ahogyan azt megírták. Sőt mi több az ír szerző Bram Stoker, a Drakula történet megírója nemhogy Erdélyben nem járt soha, de a román fejedelemségekben, vagy Magyarországon sem, persze ez nem azt jelenti, hogy az egészet csak kitalálta. A figurát Vámbéry Ármin, magyar keletkutató által elmesélt történetek alapján, kitartó könyvtári kutatómunkával hozta létre. 

#4: Erdély területe

De a legendák után térjünk vissza kicsit a tények, és a számok birodalmába. Megdöbbentő, de Erdély, ha önálló állam lenne, nagyobb területtel rendelkezne, mint Portugália, Csehország, Hollandia, Belgium, Svájc, Írország, vagy éppen hazánk. Hatalmas terület telis-tele csodaszép tájakkal, és apró kincsekkel.
 

A tövábbi erdélyi érdekességekért lapozz, a következő oldal is tartogat még izgalmakat! :)

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Bajor Imre

Bajor Imre: Bajor Imre magyar színész, humorista. 1957 március 9-én született Budapesten.... Tovább

Mátyás-templom

Mátyás-templom: 1255-ben nyitotta meg a kapuit a budai oldal legszebb temploma, melynek az elmúlt... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Európa Kirándulás Külföld Magyar történelem Magyarság Történelem Utazás