hirdetes

A balatoni ’60-as építészet legjelentősebb épületei – a legtöbb még ma is létezik

TK

Az 1960-as, ’70-es években nagyobb teret kapott a futurisztikus stílus hazánkban is, így számos olyan építmény megjelent, melyeket sokan ufó épületekhez hasonlítanak – ez pedig a Balaton környékén talán még nagyobb jelentőséggel bírt.

Siófok Meteorológia Obszervatórium

Minden korszaknak megvan a meghatározó építészeti stílusa. A ’60-as, 70-es évek derekán pedig már teljes erővel hódított a futurizmus a világ minden táján, mely nem csak öltözködésben vagy használati tárgyakban volt jelen, de visszaköszönt az épületek kialakításában is. Arról nem is beszélve, hogy ebben az időszakban a babonás emberek egyre több azonosítatlan tárgyat érzékeltek az égen – innen is jött az épületek beceneve. A ma már kiderül hidegháborús kémrepülők olyan mértékű ufólázat váltottak ki az emberekből, hogy az az etájt épített épületek jellegében is jellegében is jelentkezett.


Ufóházak a Balatonnál


Ezek közül az „ufóházak” közül a mai napig is találkozhatunk néhánnyal. Ennek oka, hogy építésükkel egyidőben már a Balaton iránt érdeklődők száma is egyre csak nőtt, így fellendítve az akkori turizmust. A retró nyár hangulatához pedig nem csak a lángos, a SZOT-üdülők és a vízibicikli tartozott hozzá, hanem a turisztikai építmények is. Az évek során fontos ugyanakkor tudni, hogy egy-kettő állapota már megromlott, néhányat lebontottak, kihasználatlanná váltak, így ezeket az ikonikussá vált építményeket nem volt érdemes megtartani – azonban akadnak olyanok is, melyek a mai napig a part részét képezik!

hirdetes


Lássuk, mikre gondolunk!


Ufóépület Tihanynál


A tihanyi hajóállomáson megtalálható posta az ufószerű épületek remek példája. Az épületet Szittya Béla és Bérczes István tervezte 1962-ben. Az épület a mai napig megtekinthető, az évek során fel is újították. A posta bár megszűnt, egy büfé található meg az épület eredeti formájában.

hirdetes


SZOT Ezüstpart II. üdülő


Siófok balatonszéplaki részén volt megtalálható, az Ezüstparton helyezkedett el. Tillai Ernő tervei alapján építették, 1978 és 1983 között. 

A képek forrásai:  Fortepan / Krasznai Gyula, Fortepan / Záray Péter, Fortepan / Pálinkás Zsolt

 

 

Cikkünk még nem ért véget! Amennyiben érdekel a többi ikonikus épület is, lapozz!

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Badacsony

Badacsony: A Balton-felvidéknek 9 tanúhegye van, a Badacsony közülük az egyik. A... Tovább

Szent István szobra

Szent István szobra: I. (Szent) István, az utolsó magyar fejedelem és az első magyar király.... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Kirándulás Retró Utazás