Óriási tévedésben élsz, ha azt hiszed, hogy a dackorszak lezáródásával egy jó időre túl vagytok a legmeredekebb hisztiken és nagyjeleneteken, amiket a gyermeked produkálni képes. Az az igazság, hogy csak ez után jön a java!
"Jaj Anyu, ezerszer elmondtam már, nem hallottad?" – forgatja a gyerek a szemeit nagy felháborodásában.. Majd még, hogy nyomatékosítja is, elkezdi a vállait is vonogatni hozzá. Ez lenne az én 7 éves kislány, aki sajnos viselkedésben egyre inkább hajaz a 13 éves fiú testvérére.
Aztán elérkezünk oda, hogy a hormonok kitombolták magukat, a pici fúria visszaváltozik; leül az ölembe és az édes kis pofiját az arcomhoz nyomva a hajamat tekergeti; ahogyan azt kisbaba kora óta rendszeresen csinálja. Eleinte próbáltam nem foglalkozni a godolattal, amit egy idő után viszont kénytelenül el kellett fogadjak; a kiskamaszkor előszele fodrozza a lánykám hangulatát. De létezik az, hogy már egy 8 éves gyerek is kamaszodik? Utána olvastam, hogy mit írnak az okosok és azok akik már túl vannak ezen, és bizony így van, már 8 évesen is elkezdődhet a kamaszkor.
A "rémes kétévest" lehet, hogy nyolccá lehetne átnevezni, ugyanis egy 2000 szülőt megkérdező felmérés szerint az anyukák és az apukák maguk úgy gondolják, hogy a 8 éves gyerekekkel van a legnehezebb dolguk, még több, mint egy dackorszakos 2 évessel.
Mi áll a dolgok háta mögött, hogy ilyen nehéz egy 8 éves gyerekkel?
Hagyományos fejlődéselméletek úgy tartják, az ovis évek után az érzelmi szempontból viszonylagos nyugalomban zajló kisiskoláskor következik, majd a gyerekek úgy 13-14 éves korukban kezdenek el kamaszodni. Papíron legalábbis. Újabb megfigyelések szerint a serdülőkor viszont egyre korábbra tolódik: a gyerekek sok tekintetben korábban érnek és gyorsabban fejlődnek, mint ahogyan az az eddigi „nagykönyvben” meg volt írva.
Ez a korai lázadó viselkedés viszont még nagyon ellentmondásos; a gyerekek a két világ között billegnek. Egyik pillanatban még babusgatásra vágynak, máskor pedig – épp aktuális függetlenedési harcukat vívva - az ajtót is becsapják maguk mögött. Reménykeltő az is, és ezt magam is tapasztalom, hogy a kislányom annak ellenére, hogy néha már „igazi” kiskamaszként viselkedik, ő még mindig könnyebben kezelhető, mint az öt évvel nagyobb tapasztalattal bíró bátyja.
