2. verzió
Most jöhet a kecskekörmök eredetének egy másik verziója. Élt egyszer Tihanyban egy csodaszép, ámde gőgös királylány, aki aranyszőrű kecskenyáját minden nap kivitte legelni. Történt egyszer, hogy a Tókirály fia meglátta és beleszeretett a királylányba, az azonban gőgjétől elvakulva még csak válaszra sem méltatta. Szegény herceg szíve bánatában megszakadt a viszonzatlan szerelem fájdalmától, az apja pedig haragjában megátkozta a királylányt. A Balaton vize ekkor a partra csapott, és egy óriási hullám magával ragadta az aranyszőrű nyájat, körmeiket pedig a mai napig a partra mossa a víz. A lányt pedig magába zárta egy szikla, és az a büntetése, hogy akárki kiált neki, muszáj válaszolnia. Ma tihanyi visszhangként ismerjük.
3. verzió
Egy másik, hasonló történetben szintén összekapcsolódnak a kecskekörmök a tihanyi visszhanggal. Ebben a történetben az aranyszőrű nyájat birtokló királylány nem csak lélegzetelállítóan szép volt, de néma is, csendben legeltette kecskéit a tihanyi dombokon. Egyszer a Balatonból kiemelkedve az öreg hullámkirály megpillantotta a néma, de szép lányt, ahogy a kecskéit legelteti, és kért tőle egy korsó kecsketejet a beteg fia részére. Cserébe megígérte a lánynak, hogy feloldja a némaság alól. A tejnek köszönhetően a királyfi erőre, kapott, jobban lett, a királylány pedig életében először csilingelő hangon megszólalt. A hullámkirály fia, amint meglátta, beleszeretett a királylányba, az viszont rátartiságból nem akart neki válaszolni. A királyfi belehalt az összetört szíve okozta bánatba, az öreg király pedig dühében átkot szórt a királylányra, és bezárta őt egy sziklába. Bár korábban senkivel sem állt szóba, a sziklába zárva most már mindenkinek válaszolnia kell.
4. verzió
Ebben a variációban nincsen sem királyfi, sem átok, csak egy megkeseredett öregasszony meg egy szerencsétlen lány. Élt egyszer egy tó partján egy öreg parasztasszony, akinek volt egy sokat tejelő, messze földön híresen gyönyörű kecskenyája (egyes verziók szerint csillogó fekete volt a szőrük). Azonban – hasonlóan Hófehérke mostohájához – ez nem volt elég neki, teljes bizonyosságot akart afelől, hogy öve a világon a legszebb nyáj, ezért aztán elment egy boszorkányhoz. A boszorkány megmondta neki, hogy él egy fiatal leány, akinek a kecskéi még gyönyörűbbek, ráadásul aranyszőrük és körmeik vannak. Azt is megjósolta, hogy ez a nyáj és bájos gazdájuk aznap érkezik majd Tihanyba, ráadásul épp a parasztasszony földjén, a tóba benyúló földsávon legelteti majd a nyájat. Erre a jóslatra az asszony rettenetesen haragos lett, és egyből oda is sietett. Itt aztán látta, hogy a nyáj a parthoz közel legel, a lány azonban messze, a földnyelv végén van. Több se kellett az öregasszonynak, befogta ökreit az ekéje elé és olyan mély barázdát szántott a nyáj és a lány közé, ami teljesen elzárta őket egymástól. Amikor ezt észrevette a leány, a kecskéihez akart rohanni, de a barázdába zúduló víz magával ragadta. A kiabálására szeretett kecskéi a gazdájuk után rohantak és ők is a vízbe vesztek. Egyes változatok szerint az aranyszőrű kecskéket követték a fekete szőrű kecskék is. Ma az ő körmeiket mossa a partra a tó. Természetesen az öregasszonynak is meg kell bűnhődnie, viharos éjszakákon tüzes ekével és tűzszemű ökrökkel kell a vizet szántania az idők végezetéig.
