A tündérek lakta Boldogkői vár
Az egész történet a tatárok elől menekülő IV. Bélával indult el, akit Bodó nevű aszalómester bújtatott el. Jutalmául megkapta a királytól a vidéket, azzal a feltétellel, hogy felépít itt egy várat, de van egy két csavar a történetben, meg tündérek is. Íme a legenda:
“Csatát vesztettem, Bodó” – kezdte a király. – “Lehet, hogy holnap már ideérnek a tatárok, és életem veszik.”
“No, abból nem esznek! – kiáltotta elszántan Bodó. – “Ne félj, felséges uram, úgy elrejtelek, hogy maga Batu kán sem talál meg.”
“Úgy legyen!” – helyeselt a király meghatottan. – “Jóságodért hálám nem marad el.”
A királyt a szegények ruhájába öltöztette az aszalómester és leküldte a pincébe. A tatárok is megérkeztek nemsokára, és így faggatták az aszalómestert:
„Erre jött a király, neked tudnod kell róla.”Az öreg Bodó együgyűnek és süketnek tettette magát, és ilyeneket mondott:
“Add elő a királyt!
Megaszaltam az almát!
Vagy akkor adj marharépát!
Üresek már itt a vékák.”
A tatárok dühösek voltak, hogy nem jutottak semmire az öreg Bodóval, és egy idő után otthagyták. A király persze mindent hallott a pincében. Hálálkodva köszönte meg Bodónak, hogy megmentette.
A tatárok egy év múlva vonultak ki az országból. Bodó megtudta, hogy a király él és Budán tartózkodik. Gyorsan megrakott hét szekeret aszalt gyümölccsel és a szekerekre egy-egy lányt – a saját lányait – ültette. IV. Béla örömmel fogadta az ajándékot és a lányokat is dicsérte:
„Áruld el, Bodó, hol szereztél hét ilyen gyönyörű leányt?” – kérdezte az aszalómestert, aki azt válaszolta: „Nem kellett szerezni, mert megvoltak. Hiszen mind az enyém.”
“Valóságos tündérek!” – kiáltott fel az egyik főúr. Aztán úgy is emlegették őket, mint „Bodó tündéreit”.
A király pedig azt mondta az aszalómesternek, hogy kétszer mentette meg az életét: egyszer a tatárok elől, másodszor pedig most, amikor hét szekér aszalt gyümölcsöt ajándékozott. Aztán így folytatta:
„Neked adom Aszaló és Bodalló községeket, valamint a környéküket, fel, egészen a Zempléni hegységig. Van azonban egy kikötésem. Erős várat kell építened, ahonnan az egész vidéket beláthatod, és szükség esetén ellenségedtől is megvédheted.”
Bodó megköszönte az uralkodó jóságát. Hazaérve törték a fejüket a lányokkal, hogy hogyan épülhetne fel az a vár. A hét lány közül a legkisebb, Mári volt a legokosabb. Így szólt:
„Mi már nemes kisasszonyok vagyunk, nekünk már nemes urak fogják tenni a szépet. De feleségül csak azokhoz megyünk, akik egy évig építik nekünk a várat. Hét év alatt felépül.”
Egy nap lovas hírnök érkezett Budáról. Levelet hozott a királynétól, aki bálba hívta a hét Bodó-lányt. A bálban ők voltak a legszebbek. Meg is akadt rajtuk a leggazdagabb urak szeme.
Nemsokára mind a hét lánynak megkérték a kezét, de azok azt mondták: csak akkor mennek férjhez, ha megépíttetik a vőlegények a várat. Hét év alatt olyan szép vár épült, hogy csodájára járt mindenki. A várat először Bodókő várának nevezték el. Itt tartották meg a hét lány lakodalmát is egyszerre. Maga a király is ott volt, aki az esküvőn így szólt:
„Mondanék én valamit. E vár ezután Boldogkőnek neveztessék, mivel a hét szép leány, a hét tündér itt a legboldogabb.”
“No, abból nem esznek! – kiáltotta elszántan Bodó. – “Ne félj, felséges uram, úgy elrejtelek, hogy maga Batu kán sem talál meg.”
“Úgy legyen!” – helyeselt a király meghatottan. – “Jóságodért hálám nem marad el.”
A királyt a szegények ruhájába öltöztette az aszalómester és leküldte a pincébe. A tatárok is megérkeztek nemsokára, és így faggatták az aszalómestert:
„Erre jött a király, neked tudnod kell róla.”Az öreg Bodó együgyűnek és süketnek tettette magát, és ilyeneket mondott:
“Add elő a királyt!
Megaszaltam az almát!
Vagy akkor adj marharépát!
Üresek már itt a vékák.”
A tatárok dühösek voltak, hogy nem jutottak semmire az öreg Bodóval, és egy idő után otthagyták. A király persze mindent hallott a pincében. Hálálkodva köszönte meg Bodónak, hogy megmentette.
A tatárok egy év múlva vonultak ki az országból. Bodó megtudta, hogy a király él és Budán tartózkodik. Gyorsan megrakott hét szekeret aszalt gyümölccsel és a szekerekre egy-egy lányt – a saját lányait – ültette. IV. Béla örömmel fogadta az ajándékot és a lányokat is dicsérte:
„Áruld el, Bodó, hol szereztél hét ilyen gyönyörű leányt?” – kérdezte az aszalómestert, aki azt válaszolta: „Nem kellett szerezni, mert megvoltak. Hiszen mind az enyém.”
“Valóságos tündérek!” – kiáltott fel az egyik főúr. Aztán úgy is emlegették őket, mint „Bodó tündéreit”.
A király pedig azt mondta az aszalómesternek, hogy kétszer mentette meg az életét: egyszer a tatárok elől, másodszor pedig most, amikor hét szekér aszalt gyümölcsöt ajándékozott. Aztán így folytatta:
„Neked adom Aszaló és Bodalló községeket, valamint a környéküket, fel, egészen a Zempléni hegységig. Van azonban egy kikötésem. Erős várat kell építened, ahonnan az egész vidéket beláthatod, és szükség esetén ellenségedtől is megvédheted.”
Bodó megköszönte az uralkodó jóságát. Hazaérve törték a fejüket a lányokkal, hogy hogyan épülhetne fel az a vár. A hét lány közül a legkisebb, Mári volt a legokosabb. Így szólt:
„Mi már nemes kisasszonyok vagyunk, nekünk már nemes urak fogják tenni a szépet. De feleségül csak azokhoz megyünk, akik egy évig építik nekünk a várat. Hét év alatt felépül.”
Egy nap lovas hírnök érkezett Budáról. Levelet hozott a királynétól, aki bálba hívta a hét Bodó-lányt. A bálban ők voltak a legszebbek. Meg is akadt rajtuk a leggazdagabb urak szeme.
Nemsokára mind a hét lánynak megkérték a kezét, de azok azt mondták: csak akkor mennek férjhez, ha megépíttetik a vőlegények a várat. Hét év alatt olyan szép vár épült, hogy csodájára járt mindenki. A várat először Bodókő várának nevezték el. Itt tartották meg a hét lány lakodalmát is egyszerre. Maga a király is ott volt, aki az esküvőn így szólt:
„Mondanék én valamit. E vár ezután Boldogkőnek neveztessék, mivel a hét szép leány, a hét tündér itt a legboldogabb.”
