A Császár, az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó

Albert Flórián válogatott labdarúgó, az egyedüli magyar aranylabdás, a Nemzet Sportolója. 1941. szeptember 15-én született Hercegszántón ás 2011. október 31-én hunyt el Budapesten.

Az 1950-es évek végétől az első kiemelkedő képességű játékos. Nagyon fiatalon lett elismert labdarúgó. Kiválóan cselezett, labdáit vonzotta a kapu. Önéletrajzaiban önkritikusan megemlíti, hogy nagyon szeretett játszani, de nem szeretett edzeni. Életpályája konfliktusokkal terhelt volt. 1974. március 17-én fejezte be az aktív játékot.

„Rendkívül szerény volt, rokonszenves a csapattársak számára is. Tisztelettudó, jó magatartású, jó modorú, intelligens fiatalember volt a magánéletben éppúgy, mint a pályán. Nem rúgott meg ellenfelet. Amellett hihetetlen, bámulatos cselezőkészsége volt, ami kivételes adottság, olyan, amit nem lehet megmagyarázni. Baróti így könnyen és gyorsan megtalálhatta a nagy hármast, Göröcs, Albert, Tichy személyében. A külföld is fölfigyelt erre a csodálatos mozgástechnikára és gólérzékenységre. 67-ben megérdemelten ítélték neki oda az Aranylabdát” – Szepesi György.

Pályafutása

A Ferencvárosban

Albert Flórián pályafutása alatt végig, 1952-től 1974-ig a Ferencváros játékosa volt. A Ferencvárosnál bajnoki és különböző kupamérkőzéseit összeszámolva összesen 537 mérkőzésen lépett pályára a felnőtt csapatnál, ezeken 383 gólt szerzett. Háromszor lett gólkirály, négyszer nyert magyar bajnokságot, egyszer nyert Magyar Népköztársasági-kupát. 1965-ben megnyerte a Vásárvárosok Kupáját, miután 1–0-ra győztek az olasz Juventus ellen.

1958. november 2-án debütált a felnőttcsapatban, mikor a Ferencváros a Diósgyőr ellen játszott a Népstadionban. A mérkőzésen máris két gólt szerzett. 1960-ban bajnoki ezüstérmes lett a csapattal, és 27 góllal a gólkirályi címet is megszerezte. 1961-ben ismét gólkirály lett 21 góllal, holtversenyben Tichy Lajossal. 1963-ban a Ferencvárossal bekerült a Vásárvárosok Kupája elődöntőjébe, azonban csak a bronzérmet szerezték meg, mivel 3–1-re kikaptak a jugoszláv NK Dinamo ellen. Ezt ellensúlyozta, hogy magyar bajnokok lettek, majd a következő évben is megismétlődött a siker. 1965-ben csak a második helyet szerezték meg a bajnokságban, de Albert 27 góllal, immár harmadszorra, gólkirály lett. A Fradi a Vásárvárosok Kupájában ebben a szezonban is szárnyalt, ezúttal egészen a döntőig, ahol a Juventus legyőzésével a kupát is megszerezték, Albert az 1965-ös Aranylabda szavazáson pedig a hatodik helyen végzett.

„Mint Kosztolányi fái, úgy tartoztam az Üllői úthoz. A rosszakaróim azt mondhatták, úgy álldogál Albert a Fradi-pályán, mint az Üllői úti fák, csak azoknak nincs csípőn a kezük. Hát igen, valóban ott álldigáltam, még néha csípőn is volt a kezem, de két álldigálás között bemutattam néhány cselt, rúgtam néhány gólt, szereztem némi örömöt több százezer futballbarátnak. Nekem a Fradi-pálya jelentett mindent, én, a vidéki kissrác, ott lehettem-lettem valaki. Jó sorsom oda vezényelt, mert valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem. Örömök értek, csalódások – még vén fejjel is –, barátok hagytak el, de talán nem túlzás, ezrek jártak miattam meccsre. Ez volt a bázis, a futballanyaföld, ahová, mint a fel-feldobott kő, mindig visszahulltam” – ídézet Albert Flórián: Életem a Fradi című könyvből.

A válogatottban

„Ő volt az a játékos, aki befért volna az Aranycsapatba is. 41 szeptemberében született, még nem érte el a 18. életévét, mikor már a válogatott csapat tagja lett. Sőt, még a Puskás Öcsit is megelőzte ezzel. Már 58-ban, 17 éves korában meghódította a közönséget, mert csodálatosan játszott, és nagyon viharos tapsot kapott a jugoszlávok elleni ifjúsági válogatott mérkőzésen” – Szepesi György.

1958-ban, 17 évesen lett válogatott játékos. Előtte 25 évvel történt hasonló eset. Az egyre eredményesebb csatársornak nem sokkal később már ünnepelt csillagává nőtte ki magát. 1959. június 28-án mutatkozott be a válogatottban Svédország ellen. A mérkőzés 3–2-es magyar sikert eredményezett. 1959. október 11-én Belgrádban, élete harmadik válogatott mérkőzésén három gólt is szerzett a jugoszláv válogatott ellen. Ezután eredményes volt Svájc és az NSZK ellen is.

1960-ban bekerült az olimpia magyar válogatott keretébe is, a tornán a bronzérmet szerezték meg. A válogatott csoportelsőként jutott az elődöntőbe, ahol azonban Dániától vereséget szenvedtek, majd a bronzmérkőzésen 2–1-re győzték le Olaszországot. Albert 5 gólt szerzett a torna során: egyet India ellen, valamint kettőt-kettőt Peru és Franciaország ellen. Az 1966-os világbajnokságon kiemelkedő játékot produkált, amire felfigyelt az európai sportsajtó. 1969. június 15-én Koppenhágában a Dánia elleni világbajnoki selejtezőn súlyos sérülést szenvedett. 1974. május 29-én elbúcsúzott a válogatottól is. Pályafutása alatt 75 válogatott mérkőzésen 32 gólt szerzett.

Többször is szerepelt a világválogatottban (1968, 1973) és az Európa-válogatottban (1972).

Forrás: Wikipédia