Egy nyolcemeletes panelház, egy vissza-visszatérő dallam és három nő, akiknek sorsán keresztül Európa egyik legsötétebb maffiatörténete rajzolódik ki. Durica Katarina A rendes lányok csendben sírnak című regénye a kilencvenes években játszódik Dunaszerdahelyen, ahol éveken át rettegésben éltek az emberek. Ez a regény az elmesélhetetlenről szól, amiről mégis beszélni kell. Az elmúlt évek egyik legmegrázóbb könyvsikerének színpadi adaptációját március 13-án mutatják be a Vígstreamházban Paczolay Béla rendezésében, Márkus Luca, Balázsovits Edit és Kiss Mari szereplésével.
“Minden nő inkább hallgatott, félrenézett, és csak csendben sírt... Ez volt a túlélés záloga.”
Ha maffiatörténetekről beszélünk, valahogy sosem kerülnek szóba a maffiózók női áldozatai. Azok a nők, akiket az utcáról hurcoltak el, és lettek csoportos nemi erőszak áldozatai. Azok a nők, akiknek eltűnt a párjuk, akik nem tudták megvédeni gyermekeiket a bűnözőktől, vagy akiknek éppen a saját gyerekük vált maffiózóvá. Durica Katarina A rendes lányok csendben sírnak című regénye éppen velük foglalkozik, a női áldozatok sorsán keresztül meséli el a dunaszerdahelyi maffia történetét. A kilencvenes évek elején a csallóközi kisvárosban ugyanis minden nő inkább hallgatott, félrenézett, és csak csendben sírt... Ez volt a túlélés záloga.
Igaz történet alapján
Durica Katarina, a pozsonyi születésű szerző, szabadúszó újságíróként dolgozott, amikor elkezdett ezzel a témával foglalkozni, és interjúkat készített a 90-es évek maffiaáldozataival, akik közül sokan akkor beszéltek először a 20-25 évvel korábban megtörtént esetekről. A száznál is több interjú, és számtalan beszélgetés alapján íródott regény 2018-ban a budapesti könyvhétre jelent meg, és köteteket tíz nap alatt elkapkodták, azóta pedig több kiadást is megélt.
Komoly téma romantikával és humorral fűszerezve
A történetben szereplő három nőalak – Hilda, Júlia, Erzsi – különböző szálakon kapcsolódnak a dunaszerdahelyi maffiához, így mind a hárman másképp érintettek az erőszakban. Ezek a szálak azonban több ponton találkoznak, összekapcsolódnak. A mozaikszerűen kirajzolódó cselekmény során rájövünk, ugyanazoknak az eseményeknek az áldozatai ők, csak másféleképpen. „Mivel a regény három szereplője ugyanabban a panelházban él, egymás fölött-alatt, a mindennapok fizikai keretei nagyon hasonlóak számukra (mindenhol ugyanott van a konyha, a nappali), ezért a kezdetektől úgy gondolkodtunk Kovács Krisztinával, aki a színpadi változatot írta, hogy a három színész egy közös térben létezik majd egyszerre, egymás mellett, mégis valahogy elszigetelve, magányosan. Ennek az egymás mellett létezésnek a megteremtése volt a legizgalmasabb, és az, hogy az elmesélt történeteket hogyan lehet a színészi játékkal élővé, jelenidejűvé tenni. A rendes lányok csendben sírnak azért is különleges anyag, mert miközben egy hihetetlen fontos és komoly témát jár körbe, miközben a nők kiszolgáltatottságáról beszél nagyon pontosan és átélhetően, mégis van benne egy kis humor, némi romantika, krimi és egy igazi görög sorstragédia is.” – meséli Paczolay Béla, rendező.
