A május érkeztével jön az egyik legszebb ünnepünk, az anyák napja

TK, ZH

KÖVESS MINKET

ISTAGRAMMON

Az anyák napja világszerte ünnepelt nap, amikor az édesanyánkról, illetve magáról az anyaságról emlékezünk meg. Ezt a világ számos országában más-más napokon ünneplik, viszont a legtöbb esetben, ahogy hazánkban is ez a nap májusra tehető. Magyarországon május első vasárnapján ünnepeljük az édesanyákat.

Mióta ünnepeljük az anyák napját?


Az édesanyák megünneplésének története az ókori Görögországhoz köthető, viszont ekkor még nem így hívták magát az ünnepet. Akkoriban egy tavaszi ünnepséget tartottak az istenek anyjának, Rheának, s hozzá köthetően rótták le tiszteletüket az édesanyák előtt is. 


A történelem során ugyanakkor rengeteg ünnep volt, ami szintén ehhez a témához köthető. Az édesanyák felköszöntése Angliában az 1600-as években egy keresztény vallási színezetet is kapott. Abban az időszakban a húsvétot követő negyedik vasárnapon tartották – ez volt az anyák vasárnapja. Ekkor a családjuktól távol dolgozó szolgálók szabadnapot kaptak, így biztosítva számukra a hazautazás lehetőségét, valamint azt, hogy a napot édesanyjukkal töltsék.

hirdetes

A látogatásra sokat készültek már akkor is: ajándékként elkészítették az anyák süteményét. Ez a hagyománnyá vált édesség egy Simnel-torta, vagy egy Simnel kenyér volt, melyet a különböző helyekről egybegyűlt családtagok együtt fogyasztottak el. A Simnel torta egyébként legjobban egy szaftos gyümölcskenyérre hasonlít, melyhez marcipánt is adnak.


Az Egyesül Államokban először 1872-ben, Bostonban ünnepelték meg az anyák napját, majd 1907-ben a philadelphiai Anna Maria Jarvis próbálkozott meg ezt a napot nemzeti ünneppé nyilváníttatni. Ekkor azt május második vasárnapjára tűzte ki, elhunyt édesanyja emlékére. Rengeteg időbe és energiába telt az, hogy az ünnep először állami, majd nemzeti szintűvé váljon – ezt a sikert 1914-ben érte el. 

hirdetes


Ekkor kezdték el magát az ünnepet „felkarolni” a világkereskedők, üdvözlőlapgyártók, cukorka-, valamint ajándékkereskedők, akik Európában is elkezdték propagálni az Amerikában már elterjedt ünnepet. Emiatt gyors népszerűségre és ismertségre tett szert.
 

 

 

Amennyiben érdekelnek az anyák napjával kapcsolatos érdekességeink, valamint, hogy hogyan lett hazánkban is népszerű, lapozz!

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában
Érdekességek Magyar történelem

Szótár

Veszprémi Állatkert

Veszprémi Állatkert: az ország nyugati felének legszebb állatkertje. A veszprémi Kittenberger... Tovább

Balatonboglári borvidék

Balatonboglári borvidék Magyarország 22 borvidékének egyike. A Balatonboglári borvidék Somogy... Tovább

Tovább a lexikonra