Az 1900-as években rengeteg szakma létezett Budapesten, melyek közül a legtöbb sajnos mára már kikopott környezetünkből. Te emlékszel még rájuk?
Budapesten rengeteg szakma létezett az 1900-as években, melyek mára már nem csak kihaltak, de többnyire el is lettek feledve. Emberek ezrei dolgoztak olyanokat, amikre ma már nem is gondolnánk – kinek jutna eszébe példának okáért, hogy vízvezeték hiányában valakinek fel kellett vinnie a vérházak emeletére, vagy a tejet nem a boltban és dobozban árulták, hanem a vidéki lányok, asszonyok hordták fel a nagyvárosba? Lássuk, milyen szakmák koptak ki az évtizedek során.
Boltőr
Amennyiben az akkori években sétáltál volna a nagyvárosban, akkor biztos vagyok benne, hogy belebotlottál volna darócszűrős, fülvédőkendőbe bugyolált, báránybundás, alabárdot szorongató boltőrökbe. Ezek a boltizárok – ahogy akkoriban a pesti nyelv hívta őket – a betörőktől védték a különböző üzleteket.
Csendesen csoszogtak az éjszakai homályban időnként megrázva az éppen rájuk bízott boltok vasrácsait – abban az esetben pedig, ha tolvajt láttak, megfújták sípjukat. Persze, a valóságban a legtöbb tolvaj már ismerte az egyes boltok őreit, azok szokásos útvonalait, így akkor törtek be a helységekbe, amikor az illető már tovább állt, távolabb járt…
Dunavízárus
Ugyan Pesten kút bőven akadt, mégis azok olyan salétromos, vasas, iszapos vizek voltak, hogy ivásra nem igazán voltak alkalmasak. Éppen ezért is volt nagy keletje a dunavízárusoknak, akik puttonyban szállították a Duna-vízet, melyet az 1800-as években még gyalogszerrel, majd csacsifogaton hordoztak a folyóparton.
A vízárusok munkája egész családokra kiterjedt – a férfiak hordták a taligára a folyóvízzel telemert puttonyokat, majd indultak el a különböző városrészekre – egy-egy família pedig éveken keresztül ugyanahhoz a városrészhez tartozott.
Eközben a feleség lent ügyelt a taligára, a fiúgyermek cipelte az emeletre a vizet… Az árba pedig természetesen bele volt kalkulálva a lakás magassága, valamint a Dunától való távolság is.
A vízárusok munkájának az 1866-os kolerajárvány vetett véget, amikor a városi hatóságok elhatározták a vízvezetékek kiépítését.
Kép forrása: Fortepan / Kieselbach Gyula