Biztosan mindenki emlékszik gyermekkorára – legalábbis bizonyos pontjaira, melyek talán a legmeghatározóbbak voltak. De milyen is volt régen a tanyán? Vajon miért tudják az ott felnőtt gyermekek a mai napig, hogy milyen növényeket kell bizonyos zöldségek mellé ültetni – kukorica mellé babot, eper mellé büdöskét…? Egyszerűen idővel rájuk ragadt.

Homokos gyalogúton a nyári forróságban

A tanyák kapcsán nem beszélhettünk még betonozott utakról, így, ezen személyek ma már felnőttként egy-egy napsütötte napon, ha becsukják szemeiket, még mindig a homokos gyalogútra képzelhetik magukat a nyári forróságban. Őket pedig körülölelte az búzatábla, vagy éppen az árpaföld.

A kép egészen festői, hiszen a meleg idillben remegő tájat még a nyugodt, álló levegő, valamint a porszag sem ronthatja el – de a téli napok határban töltött emlékei is ugyanilyen kedvesek lehetnek számukra. A csend, a ropogó hó a lábak alatt, a hideg levegőben a kopár látképen egy-egy fekete fa csontvázként magaslik.

Egyáltalán nem volt nehéz ilyen körülmények között lelki békére találni, lenyugodni – arról nem is beszélve, hogy az idő múlását a különböző fényekből biztosan ma is meg tudja állapítani az, aki ilyen környezetben nőtt fel.

A nap állásából megközelítőleg az időt, az illatok alapján pedig, hogy éppen milyen évszakban vagyunk – ugyanis egy ilyen természetközeli környezetben gyorsan meg lehet tanulni mikor érkezik meg a tavasz, vagy éppen mikor köszönt be az ősz. Az egyszeri tanyasi gyermekek pontosan tudják, hogy milyen szaga van a földnek reggel, és milyen este – ugyanis számtalan különbséget tudnának felhozni közöttük. Más az illata a decemberi napoknak, ekkor még jelentősen „tél illat” van, azzal a tipikus, hideg jellegével, holott a későbbiekben már lágyabb, felengedett a környezet, ezzel is jelezve a jobb idő érkezését.

Képek forrása: Fortepan / Torjay Valter, Fortepan / Kende János