Az ilyen körülmények között felnőtt gyermekek már hozzászoktak ahhoz, hogy részesei az élet körforgásának, hogy szinte egyek az örökké változó természettel – tudják, hogy a napokat, az évszakokat nem időben és hónapokban mérik, hanem elsősorban eseményekhez és a körülöttük állandóan megújuló természethez kötik. Tisztelik környezetüket és az élővilágot, hiszen tudják, ők sem nagyobbak a körülöttük meglapuló növényektől, kisebb-nagyobb bogaraktól, állatoktól, egyéb élőlényektől.
Számukra a naptár a vetéshez, aratáshoz, kukoricatöréshez, szántáshoz, kacsatöméshez, disznóvágáshoz köthető, mert mindennek meg van a maga elrendelt ideje.
Nem is az számított tavasznak, amikor a telefonjuk kijelzője március elsejét jelzett, hanem amikor el lehetett vetni a borsót, akkor volt este, amikor a tyúkok beűttek. Nem akkor jött meg apukájuk a városból, amikor jött a busz, hanem amikor a kutya felugrott és elindult a küveshez. Május elsejét is a kapott májusfa jelezte.
Mindennek jelentése volt – ha a fecskék alacsonyan repültek, akkor nyári zápor volt várható.
Mindennek meg volt a maga helye
A tanyán mindennek meg volt a maga helye és rendeltetése. A kert közepén álló fának óriási jelentősége volt – mellette volt a lavór, a törzséhez volt támasztva a ruhaszárító kötél. Társaságukban egy kisebb oroszlánlábú asztal, ahol vághatták a csirkét, ahol sündörögtek olyankor a macskák… külön gyűjtöttük a héját a krumplinak, hiszen ment a disznónak, a tyúkok pedig álmosan ücsörögtek a hűsben…
Az istállóban mindig hideg volt, így külön élményt nyújtott egy-egy forró nap oda betérni, még mama a présházban főzött. biciklivel közlekedtünk, a közelben lévő kisebb bolt is heti két nap volt csupán nyitva – ettől függetlenül előtte mindig nagy társasági élet zajlott.
A tanyán mindig történt valami, akkor is, ha példának okáért csak kismacskák születtek. Gyermekként rengeteg kalandot rejtett. Jártuk a határt, hol biciklivel, hol gyalogosan, ahova vittük a kutyákat is, kergettük a nyulakat, felmásztunk a góréba, ettük a faepret, ami miatt gyakran mérgelődtek szüleink, hiszen az sehogy sem fog kijönni a ruhából…
A kép forrása: Fortepan / Kende János
