Szereted a marcipánt? És azt tudod, hogy honnan ered, hogy milyen legendák övezik a megszületését? Ebben a cikkben összeszedtem néhány eredetmítoszt a marcipánról, valamint hazai marcipánunkról, a Szamos marcipánról is elárulok majd ezt-azt.
Eredetmítoszok
A marcipánnap számos eredetet tulajdonítanak, tulajdonképpen ahány tájon megjelent, ott kialakult egy történet körülötte. Nézzünk hát ezekből meg néhányat.
1347-1353. között tombolt Európa legnagyobb pestisjárványa, mely a lakosság harmadával végzett. Ekkor létfontosságúvá vált olyan, új élelmiszerek kitalálása és terjesztése, melyek nem romlanak meg túl hamar, vagy könnyen, sokáig lehet őket tárolni. Az egyik leganda úgy szól, hogy Milánóban egy Márton nevű pék olajos magvakból gyúrt mézes pogácsát készített, ez volt a marci-panis, panis martinus, azaz marcipán.
Egy másik eredettörténet szerint a marcipán az olaszoknak köszönhetően került Európába, méghozzá nagy valószínűséggel Törökországból, Iránból, vagy Irakból, ahol a marcipán elődje keleti fűszerekkel ízesített csemegéje volt a háremhölgyeknek.
A lübecki marcipánnak nem csak hírneve, hanem természetesen mítosza is van. E szerint 1402-ben Lübeckben éhínség tombolt, mert ellenség ostromolta a várost és minden élelem elfogyott. Ekkor egy mandulával megrakott görög teherszállító vitorlás futott be a lübecki kikötőbe, ahol azonban kiderült, hogy a mandulát megrendelő kereskedő tönkrement, és a szállítmánynak gazdátlan. Az ezután elárverezett mandulát egy helyi cukrász vásárolta meg. A mandulát megőrölte, összekeverte cukorral és rózsavízzel, hozzákevert tojássárgáját, a masszából golyócskákat formázott, és árusítani kezdte. Állítólag ez a története a lübecki marcipánnak, ami nem sült vagy pirított marcipán. Általában cipó alakba formálva, csokoládéval bevonva találkozni vele.
De van egy másik, az olaszokhoz fűződő monda is. E szerint pedig Velence védőszentjének, Szent Márknak a nevéhez köthető a marcipán eredete. a legenda úgy szól, hogy az 1400-as években egy Badrut nevű velencei cukrászmester Mária nevű lánya a mézbe tört mandulát kevert, majd a masszát forró tepsiben kiszárította. Apjának nagyon tetszett az eredmény, ebből kezdte készíteni a Velencében közkedvelt szentelt gyertyákat. Először a Szent Márk székesegyház előtti téren, a város védőszentjének ünnepén árusította a mandulából és mézből készült finomságot, ezért lett Szent Márkról elnevezve: Marci panis azaz „Szent Márk kenyere”. A marcipángyertyákat a templomokban osztogatták a hívőknek, hogy megóvja őket a rossztól. Az ördögűző édességből az Aragóniai Beatrix kíséretében Magyarországra települő talján szakácsok Mátyás király házassága után az első újévi ünnepi ebéden, a 8. fogást – ami fehér és barna kockás marcipán sakktábla volt – mandulatejből és cukorból készítették.
Magyarországon egyébként az első említést a marcipánról Bornemissza Anna szakácskönyvében találni, 1680-ból.
Még nincs vége, a cikk a másik oldalon folytatódik a Szamos marcipánnal!