No.4.: Mécs László: A királyfi három bánata (versmondáshoz, nagyoknak)
Amikor születtem, nem jeleztek nagyot
Messiás-mutató különös csillagok,
csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok.
A többiek láttak egy síró porontyot,
de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot,
mintha babusgatná a napkorongot.
Maga adta nékem édessége teljét,
úgy ajándékozta anyasága tejét,
hogy egyszer a földnek bennem kedve teljék.
Isten tudja honnan, palástot kerített,
aranyos palástot vállamra terített,
fejem fölé égszín palástot kerített.
Ma is így úgy foltozza ingemet, ruhámat,
ma is úgy szolgál ki, főzi vacsorámat,
mint királyi ember királyi urának.
Amerre én jártam, kövek énekelnek,
Mert az édesanyám izent a köveknek,
Szíve ment eIőttem előre követnek.
Amíg ő van, vígan élném a világom,
nem hiányzik nekem semmi a világon.
három bánat teszi boldogtalanságom.
Az egyik bánatom: miért nem tudja látni
egymást a sok ember, a sok királyfi,
úgy, hogy az anyjuk tudja őket látni?
A másik bánatom: hogyha ő majd holtan
Senki sem tudja majd, hogy királyfi voltam.
Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna,
Minden tavasszal rügy legtisztább volna:
kamatnak is kevés, nagyon kevés volna.
Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna,
S ezer hála-malom csak zsoltárt mormolna,
az én köszönetem úgyis kevés volna.
Hogyha a föld minden színmézét átadom,
az ő édességét meg nem hálálhatom,
ez az én bánatom, harmadik bánatom.
No.5.: Krepsz Ági: Köszönet, drága jó Anyám… (nagyoknak)
Köszönöm, drága, jó Anyám teneked,
hogy magadba fogadtad sejtemet,
hogy véreddel tápláltad véremet,
s mikor magadhoz engedted lelkemet.
Köszönöm, drága, jó Anyám teneked,
hogy lelkemet ily módon szeretted,
hogy megengedted ereimnek, s
benned lévő sejtjeidnek,
hogy növekedjenek.
Köszönöm, drága, jó Anyám teneked,
hogy az életet nekem megengedted,
hogy új kis testecskeként
megszülessen, kis sejtecskéből
felnőtt ember cseperedjen.
Köszönöm, drága, jó Anyám teneked,
hogy megtapasztalhatom e földi életet
és millióknak nyújthatok segítő kezet.
No.6.: Mentovics Éva: Az én titkom (kicsiknek)
Megsúgok egy titkot halkan,
el ne áruld senkinek!
Kukkants be majd egyszer hozzánk,
hogyha nekem nem hiszed.
Szárnyait és angyalhaját
én láthatom, senki más,
nem lehet ő, csak egy angyal
angyal bizony, nem vitás.
Este, mikor ágyba bújok,
hozzám hajol, betakar,
mesét olvas - kettőt-hármat -
nem távozik egyhamar.
Kakaót főz, mikor reggel
felkelek az ágyamból,
az iskola kapujában
búcsúzóul átkarol,
aztán fürgén tovalebben
- s hogy ne sejtse senki meg,
angyalszárnya láthatatlan -
s embermódon elsiet.
Később, mikor otthon vagyunk,
fény rezdül a nyomában,
s újra csillan angyalhaja
ott, az esti homályban.
