Egyszerűen nem tudom elfogadni, hogy már több mint tizenhárom éve más hangján szólal meg Brad Pitt, és Banderas és a többi külföldi sztár. Az sincs rendjén, hogy a két gyermeke fényképeket simogat némán, ahelyett, hogy átölelhetné az apjukat. Azon az estén, tizenhárom éve csak egyszer nézett másfelé az Isten, Selmeczi Roland pedig nem élte túl az autóbalesetet. 38 évesen hagyta itt a pompás jövő elé álló életét, a családját, a barátait és az összes embert, akit kirázott a hideg a csodálatos hangjától.
Az ember pedig kiabálni tudna, hogy ez nem lehet a valóság, ez nem lehetséges, hogy megtörént, hiszen önnek, Selmeczi Rolandnak biztos, hogy nem ez volt megírva. Önnek még a jővőjét kellett volna építenie, ahogy közben élvezi a jelentét, neveli a gyermekeit, szereti az egész családját, és példaértékűen viselkedik a volt feleségével. Roland, az ön hangját egy ország imádta, hiszen a legnagyobb külföldi színészek szólaltak meg az ön hangján. Azt is tudom Selmeczi Roland, hogy önt mennyire bántotta az, hogy színészként nem érhetett a csúcsra, pedig nagyon vágyott rá. A gyermekei édesanyja, Melinda nagy szeretettel mesél önről azóta is. Ha Melindát megkérdezik, pedig elváltak, ám ő tudja csak igazán, hogy kit vesztett el az ország. Melinda mesélt arról is, hogy a gimnázium alatt, egy nyári estén kezdődött a szerelmük, mintha csak egy filmbe illő történet lenne. Ültek a 112-es buszon és beszélgettek hosszasan, a végállomástól végállomásig, egészen hajnalig. Ott kezdődött minden köztük, ott kezdődött a szerelem.
Melinda arról is mesélt, hogy azon a nyáron ön Csehszlovákiában nyaralt a szüleivel és minden várkastélyból küldött egy kedves képeslapot. Ezt követően hamarosan beállított a szüleihez, hogy bemutatkozzon. A szerelemből pedig házasság lett és két kisgyerek. Dorottya és Gergely. Nincs rendjén, hogy csak 38 évet kapott, s az sincs jól, hogy színészként nem került a csúcsra. A színjátszásba szintén a gimnáziumban szeretette bele, előtte pedig inkább erdésznek készült. Aztán megismerte a magyartanárát, Bazsó Júliát, aki biztatta, hogy induljon a színészi pálya felé, mivel ő már látta benne a kimagasló tehetséget. Szegény tanárnője aztán korán meghalt, ő is túl fiatalon hagyta itt a földi életet. Sajnos ő már nem érhette meg, amikor önt a Vígszínház szerződtette és egyre másra jöttek a szinkronszerepek is.
Ekkoriban arról beszéltek, hogy majd Selmeczi Roland lesz a következő, akibe minden lány beleszeret. Mert ön magas, mert ön sármos, mert az ön mosolya vadító, a hangja pedig bársonyos.
Mégsem jöttek a főszerepek. Pedig alázatos volt, és nagyon sokáig, nagyon türelmes. Furcsa kettősségben élt ön Roland.... Ha szinkronizált, akkor kétség kívűl a legnagyobb sztárok bőrébe búj. De, ha színházban és a filmeken kellett alakítania, akkor elmaradt a nagy kiugrás, amire mindenki számított. Azt mondják, ön imádta a szinkront. Ott nem volt ellenfele, és ezt mindenki máig így gondolja. Mi pedig csak ültünk a moziban és konstatáltuk, mennyire kellemes magyar hangja van Brad Pittnek meg Banderasnak, Jack Bauernek és az összes világhírű sztárnak, de igazán nem is tudtuk, ki is az a Selmeczi Roland. Roland, maga annyiíra hiányzik nekünk, a fülünknek, a családjának, a barátainak...olyan korán hagyott itt minket. És nekünk most hiányzik igazán, most mikor már nem tudhatjuk meg, hogy ki is aza a Selmeczi Roland valójában, akkor amikor már nincs lehetőségünk jól megismerni ezt a tehetséget.
Roland talán éppen ezért lett szabadúszó. Talán éppen ezért ment el vidéki színházakba, hogy hátha ott eljön várva várt kiugrás. Tisztában vagyok azzal is, hogy sokszor volt maga alatt éppen ezért. És azzal is tisztában vagyok, hogy Rudolf Péter volt az, aki próbálta tartani önben a lelket. Így került be az Üvegtigrisbe is és így került Sopronba, ahol megbecsülték, szerették. Pont ön mondta Roland egy 2004-ben megjelent interjúban, hogy tíz év kellett ahhoz, hogy valahol végre kiteljesedjen, megkapja azokat a lehetőségeket az élettől, amire igazán vágyik, amiben igazán jól érzi magát és alkotni tud. A helyzet az, hogy kevés interjú készült önnel. Bántóan kevés! És az bántó, hogy a kitüntetéseknél sem jutott senkinek eszébe, hogy itt van Selmeczi Roland. Valószínűleg éppen a kevés sikerélmény miatt mesélte el azt is, hogy mennyire jól esett önnek, amikor egy napon megállt az utcán egy teherautó, kiszállt a sofőr, kezet rázott önnel és azt mondta: tegnap láttalak a színházban, klassz voltál Roland!
Talán ha Pesten megbecsülik, akkor sokkal többen ismernék, hogy mekkora tehetség is volt ön Roland! Talán ma élne, talán másképpen alakult volna az élete. Talán akkor nem utazik ennyit… Azon a drámai estén, 2008. január 30-án Szolnokról tartott hazafelé. Este volt, a próba után elindult haza. Aztán az M5-ös autópályán Újhartyánnál elvesztette az uralmát az autója felett, a kocsi többször megpördült a levegőben, mindent letarolt, ön pedig nem élte túl. Drága Roland, a hideg kiráz miközben írom ezeket a sorokat, és könnyek közt küszködve szinte hallom a hangját. Hallom, ahogy a filmek végén modnják az ön nevét: “ Magyarhang: Selmeczi Roland” Melinda azt is elmesélte, hogy az ő édesapja azóta képtelen megnézni egy filmet, amelyben az ön hangja is megszólal. Azonnal kikapcsolja, nehogy rosszul legyen. Azóta a gyerekei felnőttek. Nem lesznek szinészek, de imádják önt! A lánya, Dorottya így mesél önről: ha apa megjelent egy társaságban, ott öt perc múlva mindenki nevetett.
