hirdetes

Érkezik a hidegfront: többfelé záporokra, erős szélre, és lehűlésre kell számítani

VN

Május van, nem meglepő már, ha erősen tavaszi, már-már nyári időt tapasztalunk. Azért bevallom, hétvégén olyannyira meleg volt, hogy már azon aggódtam mi lesz velem nyáron. Most azonban jósolnak egy kis lehűlést, erős hidegfrontot, méghozzá rögtön a hét elejére, keddre. Lássuk az OMSZ részletes heti időjárás előrejelzését!

Milyen idő lesz a héten?

Hétfői várható időjárás

A fátyol-, majd a déli óráktól képződő gomolyfelhők mellett napos idő valószínű. Északkeleten, keleten fordulhat elő néhol zápor, zivatar. A délnyugati szél sokfelé megélénkül, több helyen - főként a Dunántúlon - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között várható. Késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő.

Keddi várható időjárás

Az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett főként az északi vidékek fölött vastagabb felhőtömbök is megjelenhetnek, és egyre többfelé várható zápor, zivatar - reggel, délelőtt főleg az északi tájakon, később már másutt is. A zivatarokat átmeneti szélerősödés kísérheti - ezektől függetlenül elsősorban az ország déli felén élénkül meg több helyen a nyugatias irányú szél, amely a nap folyamán észak felől egyre nagyobb területen északira, északkeletire fordul. Délután általában 22 és 28 fok közötti értékekre számíthatunk, de a tartósabban felhős tájakon ennél több fokkal hűvösebb is lehet.

hirdetes

Szerdai várható időjárás

Északon vastag és zárt felhőtömbök boríthatják be az eget, csak rövid napos időszakokkal. Ezzel szemben délen több napsütés ígérkezik. Az ország több pontján számíthatunk esőre, záporesőre, főleg délen zivatarra - főként utóbbiak környezetében fordulhatnak elő átmenetileg erős széllökések, de zivataroktól függetlenül is sokfelé megélénkül a már a legtöbb helyen északi, északkeleti irányú szél. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul. A csúcsérték általában 15 és 21 fok között várható, de délen, délkeleten ennél egy-két fokkal melegebb is lehet.

Csütörtöki várható időjárás

Reggelre csökken a felhőzet, napközben már általában sok napsütésre számíthatunk, csupán délkeleten, keleten lehet több a felhő. Kis számban záporok, zivatarok is csak arrafelé fordulhatnak elő. Nagy területen megélénkül az északi, északkeleti szél, elsősorban zivatarok környezetében átmeneti erős lökések is előfordulhatnak. A hajnali 5, 12 fokról 19 és 24 fok közé melegszik fel a levegő.

hirdetes

Pénteki várható időjárás

A fátyolfelhők és a gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütés valószínű, néhol zápor, zivatar kialakulhat. Többnyire mérsékelt marad az északias irányú szél. Hajnalban 5, 12, délután 20, 24 fokot olvashatunk le a hőmérőkről.

Szombati várható időjárás

Sok napsütésre, kevés felhőre számíthatunk, csapadéknak kicsi az esélye. Időnként élénk lökések kísérhetik az északnyugatira forduló szelet. Hajnalban 6, 13, délután 20, 24 fok várható.

Vasárnapi várható időjárás

A sok napsütést csak kevés felhő zavarhatja, csapadéknak kicsi az esélye. Az északnyugati szél többnyire mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban 8 és 14, délután 20 és 25 fok között valószínű.
 

Forrás: www.met.hu

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Hortobágyi pásztor viselet

Hortobágyi pásztor viselet: a régi időkben mindennapos viselet volt a nagy magyar Alföldön,... Tovább

Ljubljana

Ljubljana:1991. június 25. óta a Szlovén Köztársaság fővárosa, egyben az azonos nevű... Tovább

Tovább a lexikonra
Belföld Érdekességek