hirdetes

Ennyit kerestünk régen, emlékeztek még?

Sz.F., ZH

Ismét egy kis visszatekintést hoztam nektek, nézzük meg együtt, mennyit kerestünk ötven-hatvan évvel ezelőtt, illetve, hogy mire volt elég akkoriban ez a „hatalmas” összeg! 

Visszatekintés a múltba – Ennyit keresett egy magyar ember annó!

Divatos szokássá vált manapság, hogy a fizetések nyomon követésére a hamburger mérőszámot használjuk. A világ szinte minden országában kapható a hamburger, ezért nemzetekre vetítve mérik, hogy egy hamburgerért mennyi időt dolgoznak a különböző országok. Természetes, hogy a szocialista országokban még nem volt hamburger ötven évvel ezelőtt, szóval Magyarországon nem igazán lehetett ezzel kalkulálni. Az is igaz, hogy a boltok polcain akkoriban nagyon kevés áru volt, tehát lehetőségünk sem adódott arra, hogy a roppant kevés bérszámfejtett bérünket elköltsük a sok-sok termékre…Na, de nézzük, mennyit kerestünk ötven-hatvan évvel ezelőtt! 

Ennyit kerestünk annó…

Biztosan emlékeznek még sokan, de ha nem, akkor elmondom, hogy az ötvenes évek végén, és a hatvanas évek elején egy óra munkáért hozzávetőleg 9 forintot kaptunk! 10 évvel később már 13 forint ütötte a markunkat, 40 év múlva pedig 90 forint. Gondoljatok csak bele! Ma mit lehet megvenni 90 forintért? Talán egy doboz gyufát még kapunk érte! Összehasonlításképpen 5-10 évvel ezelőtt egy óra munkáért 800 forintot kaptunk, ma már a legtöbb helyen megadják az 1000 forintot is.

hirdetes

Erre volt elég a megkeresett pénz annó…

A divatos szokás ellenére mi nem tudunk hamburgerrel számolni, így marad a kenyér. Tehát egy kilogramm kenyérért 60 évvel ezelőtt majdnem fél órát kellett dolgoznunk! Az 1980-as években a Skála Metróban meg lehetett vásárolni a Sanyo videórekordert, aminek az ára akkoriban 64 000 forint volt, egy átlagos lakás ára 500 000 forint volt, egy színes televízió húszezer forintba került.

hirdetes

Azért ki lehet számolgatni, hogy mennyit kellett dolgoznunk ahhoz, hogy bármelyiket is megvegyük. Hozzáteszem, hogy régebben nem volt cafeteria, a fizetést borítékban kaptuk, a túlórát pedig okosban oldottuk meg, amikor szerettük volna.

Az biztos, hogy ma sem jobb a helyzet, mert hiába emelkedtek a fizetések, velük együtt emelkedtek az árak is, sőt, arányaiban nézve lehet, hogy akkoriban jobban jártunk azzal a kevéssel, amit kaptunk, de ezt döntse el mindenki maga!

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Körözött

Körözött:  Reggelik, tízóraik és vacsorák kihagyhatatlan kelléke.Gyorsan... Tovább

Hollókői vár

Hollókői vár: A hollókői vár a Cserhát hegyei között, az UNESCO által a Világörökség... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Magyar Magyarország Retró