hirdetes

Hogyan lett a Hősök tere? Minden, amit a Hősök Teréről tudnod kell

VN

Hősök tere Budapest legtágasabb, legnagyobb hatású tere, amit biztos vagyok benne, hogy legalább egyszer már mindenki látott, a szerencsésebbek naponta elmennek mellette, miközben a városban utaznak. De te nem vagy kíváncsi rá, hogy miért és hogyan épült?

 Minden, amit a Hősök Teréről tudnod kell

A Hősök tere

A Hősök tere Budapest legtágasabb, legnagyobb hatású tere a XIV. kerületben, szűkebb értelemben véve a Millenniumi emlékművet jelöli. A Hősök tere az előtte fekvő Andrássy úttal együtt egyébként a Világörökség részét képzi, a főváros egyik kiemelkedő turisztikai attrakciója, így okkal kell beszélnünk róla. A teret az 1986-os millenniumi ünnepségek idején kezdték el építeni, de csak 10 évvel később, 1906-ra lett kész. Az emlékmű helyén ezelőtt az Ybl Miklós által tervezett Gloriett kút állt, melyből ugyanaz a forrásvíz tört elő, mely a Széchenyi Gyógyfürdőben is. Ez a kút a mai napig a tér alatt van, de magát a díszes alkotást a Széchenyi-hegyre költöztették.

A millennium

A magyar állam fennállásának 1000. évfordulójára rengeteg fejlesztéssel készültek 1896-ban, aminek a részét képezte a Hősök tere kiépítse is, valamint a Ferenc József híd, mai nevén Szabadsághíd felhúzása, és a Fővárosi Állatkertet kivitelezése is. A Hősök terét Wekerle Sándor miniszterelnök felkérésére Schickedanz Albert tervezte, a szobrokat pedig Zala György készítette. Eredetileg 14 magyar uralkodó szobra állt az emlékműben. A baloldali szobrok: Szent István, Szent László, Könyves Kálmán, II. András, IV. Béla, Károly Róbert, Nagy Lajos, a jobboldali szobrok: Hunyadi János, Mátyás király, Bocskai István, Bethlen Gábor, Thököly Imre, II. Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos. A szoborcsoport közepén Gabriel arkangyal látható, méghozzá egy 36 méteres változatban, méghozzá azért, mert a monda szerint István király azért koronáztatta meg magát és vette fel a kereszténységet, mert álmában Gábriel angyal erre kérte.

hirdetes

Hősies sorsú Hősök tere

A Hősök tere nem mindig állt ám így, mármint a megépítése után sem, most is látható, friss formáját 1945-ben érte el. Az első nagy átalakulás a földalatti építésekor volt, amikor s az addigi füves terület kőborítást kapott. Az első világháború után a Habsburg-ház trónfosztásakor az 5 Habsburg uralkodó szobrát, nevezetesen I. Ferdinándét, III. Károlyét, Mária Teréziát, II. Lipótét és I. Ferenc Józsefét levették, sőt az utóbbiét apró darabokra törték. Ezek a szobrok jelentős restaurálás után vidéki múzeumokba költöztek később. Valamint 1919. május 1-jén az egészet vörös drapériával vonták be, Gábriel arkangyal szobrát obeliszkké alakították, és eléje Marx 7 méteres gipszből öntött alakját állított.

hirdetes

Nézd meg a Hősök teréről készült régebbi felvételeket, ebben a galériában gyűjtöttünk párat!

Hősök tere több is van

Egy kis érdekesség még a végére. Te tudtad, hogy Hősök tere Budapesten több is van? Összesen négy is! Egy Rákosszentmihályon (XVI. kerület), egy Soroksár központjában (XXIII. kerület), egy pedig Rákosligeten (XVII. kerület), na meg persze a híres neves a Városligetnél. 
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Gróf Vécsey Károly

Gróf Vécsey Károly: Gróf hernádvécsei és hajnácskői gróf Vécsey Károly honvéd... Tovább

Mátyás Corvinái

Mátyás Corvinái: Mátyás király nem csak a szigoráról, seregéről, igazságosságáról,... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Európa Magyar Magyar történelem Magyarország Magyarság