Tapolcai tavasbarlang
Szakemberek által bebizonyított, hogy a Tapolcán található barlangok egybefüggő rendszert alkotnak, így Magyarország 4. leghosszabb barlangrendszere. A tavasbarlang hossza 3280 méter, melyet a mészkőből felépülő barlang repedéseibe bejutó víz alakította ki. 1912 óta van belső világítással felszerelve, amikor is megnyitották a látogatók előtt, ezzel ez lett az első barlangrendszer, amelyet világítással láttak el. Az egész barlang rendszer Tapolca város alatt húzódik.
A tavasbarlang nagy része sajnos a víz alatt található, így a látogatók elől rejtve marad, azonban egy 180 m hosszú szakaszt csónakkal megtekinthetünk belőle. Egyedülállónak számít, hiszen nincs még egy ilyen kiterjedésű barlangrendszer, mely egy lakott település alatt húzódik. 2015-ben egy vadonatúj látogatóközpontot is nyitottak felette, mely izgalmas programokkal várja a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt. Sőt a kicsik egy interaktív kiállítás keretein belül azt is megtapasztalhatják, mit is csinálnak a barlangászok munka közben.
Tihanyi levendulás
Habár ez a természeti csoda sajnos csak időszakos, évről évre több ezer látogatót vonz Tihanyba, külföldről és belföldről egyaránt. Az 1920-as évek közepén telepített, Magyarország első ipari levendulaültetvényeként számon tartott Tihanyi Levendulás, mára már akkora népszerűségnek örvend, hogy külön programturizmusa is van.
Napjainkban a mintegy 100 hektárra bővített levendula ültetvényen évente nagy aratást szoktak tartani, sőt, nem régen egy új, izgalmas kezdeményezésre „Szedd magad” mozgalom indult, vagyis bárki elmehet, és saját kezűleg szedheti magának a hamisítatlan tihanyi levendulát. Minden évben június és július között szokott megrendezésre kerülni ez az izgalmas program, ami nem csak, hogy rendkívül jó móka, de a lehengerlő látvány, ami a hatalmas, virágzó levendula ültetvény nyújt egyszerűen páratlan.