Április 11. a magyar költészet napja, ekkor ünnepelnénk József Attila születésnapját. Ebből az alkalomból, 1964. óta minden évben ezen a napon irodalmi megmozdulásokkal, előadásokkal találkozhatunk országszerte – mely a mostani helyzetben főként az online térben történik meg. A legtöbb irodalmi szerveződés online eseményekkel, esetleg kezdeményezéssel, mint amilyen tavaly a „Posztolj verset az utcára!” volt várja az érdeklődőket. Utóbbi sajnos a vírushelyzet végett idén elmarad.
A klasszikus költőkkel már mindenki találkozott, az is, aki nem rajong az irodalom iránt - ők is mint általános műveltségként ismernek egy-egy költeményt, melyet még az iskolában kellett tanulni. Hogyha érdekelnek legszebb magyar klasszikus verseink, ezekbe itt kaphattok egy kisebb betekintést.
Ugyanakkor, én most egy kisebb érdekességet hoztam Nektek a költészet napja alkalmából – ismerkedj meg Te is a magyar kortárs irodalom néhány kiemelkedő darabjával. Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy mitől kortárs egy költő, vagy éppen költeménye – attól, hogy a mi jelenünkben alkot, még köztünk élnek ezek a művészek, illetve költeményeiket is korunk ihleti. Hogyha pontosabb korszakot szeretnénk, akkor ez az időszak a huszadik század második felére tehető, mely napjainkban még ugyanúgy tart. Manapság már a vers műfaját egy másik jelenség is rendkívül népszerűsíti egyébként, a slam poetry. Ez elsősorban már inkább színpadi műfaj, nem feltétlenül költészet – ennek elsődleges funkciója a szórakoztatás. A klasszikusokhoz képest már nem csak a témák, de a forma is jelentősen változott – mégsem kell a verseket temetni! Nézzük tehát.
Závada Péter
Závada Péter Závada Pál író és Gyetvai Ágnes művészettörténész fiaként született 1982-ben Budapesten. Az ELTE angol-olasz szakán diplomázott, hónapokig élt Kaliforniában, Rómába, Párizsban. Dolgozott nyelvtanárként, első kötete 2012-ben jelenet meg, Ahol Megszakad címmel. Kamaszkora óta az Akkezdet Phiai csapat tagja. 2009 óta publikál verseket, melyek megjelentek többek között a Holmiban, a Jelenkorban és a Literán.
Amíg alszom
Mert adva vagy, akár az érthetetlen
életigenlés, a vér zaklatott
rohamai a púpos kéz-erekben,
mint fényes és beszédes ablakok
üvegén a szájról felszálló pára,
mint egy berögzült mozdulat fölött
az eszmélet rideg realitása,
jóllehet már közvetve sincs közöd
időhöz, térhez – mégis felsorollak,
s más neveket: élő szerettekét,
helyeit, színeit gyerekkoromnak,
dédapám májfoltos, ernyedt kezét,
de ólmos szemhéjaim leragadnak:
nehéz redőnyei egy kirakatnak.
