A Lada a személyi mobilitás megfizethető, de elavult alternatívája volt Nyugaton, és még ma is gyakran a durva tévéfilmek poénja. A kezdeti relatív külföldi eladási sikereket jellemzően éles visszaesés követte, mivel a riválisok folyamatosan fejlesztették modellkínálatukat, és a Ladát az autóipar letűnt relikviájának tekintették.
De a Szovjetunió által uralt világban a helyzet gyökeresen más volt. Valójában két történet. Volt a hivatalos történet, amelyben férfiak és nők csillogó szemmel várták, hogy a munkásparadicsom következő emeletén részt vehessenek. És volt a másik történet, amelyben valódi emberek - mérnökök, munkások és hivatalnokok - legyőzték a nehéz gazdasági és esetenként természeti körülményeket, és minden esély ellenére a szovjet rendszert, hogy megtervezzék azt a csodát, amely az autók terén azt hozta el Keletnek, amit a T-Ford az Egyesült Államoknak, és amit a Bogár, a Fiat 500 és más járművek Nyugat-Európának. Autó az emberekért.
Üzleti Lada titok:
Történetünk 1961-ben kezdődik, amikor Palmiro Togliatti, az Olasz Kommunista Párt (évtizedekig Olaszország legnagyobb pártja) vezetője Moszkvába utazik, hogy feletteseit felkeresse. Útközben megáll az AZLK-nál, egy gyárnál, amely lényegében ugyanazon az elavult technológiai színvonalon gyártja a moszkvai autókat, mint a második világháborúban hadizsákmányként elvett és jóvátételként hazahozott Opel-gyár.
Félhivatalos párbeszédekből megtudja, hogy a szovjeteknek szinte leküzdhetetlen nehézséget jelent a tömegtermelés magasabb szintre emelése. Javasolja, hogy az olasz termelők és a Szovjetunió közötti együttműködés mindkét fél számára előnyös lehet.
Sajnos a Szovjetunió uralkodó frakciója, élén Hruscsovval, támogatta azt az elképzelést, hogy a lakosság számára tömegközlekedést és traktorokat kell biztosítani. Miután Hruscsovot megbuktatta a Koszigin miniszterelnök vezette "autókat és hűtőszekrényeket a népnek" párt, a javaslatot 1964-ben a Rómában állomásozó KGB újra felelevenítette.
A szovjetek utasítást adnak egy kis népautó megépítésére is, amiből a mai kultikus kedvencnek számító ZAZ sorozat születik, és olasz tervezők segítségével elkezdik modernizálni a Moszkvicsot. Ez utóbbi azonban mind a műszaki kiválóság, mind a gyártástechnika tekintetében elmaradt a várakozásoktól. A Szovjetuniónak nem voltak meg a szükséges erőforrásai ahhoz, hogy egy igazi, korszerű népautót saját maga találjon ki és hozzon létre, akár utánzással, valamint a szükséges ipari tapasztalat és szakértelem. Az együttműködés számos európai vállalattal 1965-ben kezdődött. Az eljárás során tizenkét különböző modellt használtak, de a szovjet figyelmetlenség miatt mind gyorsan elvérzett.
A Szovjetunió számos területén nem voltak aszfaltozott utak, nem voltak személygépkocsikra tervezett szervizek, és az FTS-ek (a szovjet járműpark szervizelésével és üzemeltetésével foglalkozó állami vállalatok) javítási kapacitása nem volt elegendő. Egy kontinensnyi méretű országban az éghajlat is zord volt, és nem volt múltja a korabeli tömegiparnak.
