Latinovits Zoltán: A levegőben lógó tragédia
A levél szomorúsággal és vággyal telített sorai Latinovits Zoltán belső küzdelmeit tükrözik. Az olvasónak nehéz elhessegetni azt az érzést, hogy ez a levél talán egy utolsó kétségbeesett kiáltás volt, egy utolsó próbálkozás arra, hogy valamit megmentsen abból, amit már elveszni érezett. Az érzelmek intenzitása és a megfogalmazott véglegesség („Elvégeztetett”) egyfajta búcsúérzést kelthet az olvasóban. Ugyanakkor Latinovits Zoltán reményteli szavai, mint hogy „újra szüljük magunkat” és „kellünk egymáshoz”, olyan mély érzelmi kötődést mutatnak, amely talán a megújulás lehetőségét hordozza magában.
Az, hogy Latinovits Zoltán valóban tudatosan tervezte-e élete végső lépését, vagy egyszerűen csak a szenvedés árja sodorta, továbbra is megválaszolatlan marad. Ez az utolsó levél azonban megmutatja nekünk azt az embert, aki tele volt szeretettel, vággyal, félelemmel és bizonytalansággal. Az a kérdés, hogy ez a levél vajon egy búcsú volt, vagy egy reményteli újrakezdésre való felhívás, végső soron az olvasóra marad. Egy dolog azonban bizonyos: Latinovits Zoltán minden sorával, minden fájdalmával és szeretetével örökké nyomot hagyott a szívünkben, és talán az ő emléke is egyfajta tűz, amely nem engedi kihűlni magunkat a rideg világban.
Forrás: fortepan.hu id=191078, 137841
