Sokak kedvenc évszaka a nyár, mert az valahogyan kicsit eltér a többitől. Gyerekkorunkban belénk nevelték, hogy ez a szabadság, a kacagás, egyszóval az önfeledt vidámság időszaka, és ezt felnőttként is magunkkal cipeljük. A nyár mindig kicsit más világ, máshogy tekintünk erre az időszakra, különlegességét leírni, nem is lehetne máshogy, mint ezekkel a sokatmondó nyári versekkel.
Andók Veronika: Vakáció
Láttam a napot, súgta a szélnek:
Várnak a tavak, csónakok, stégek.
És tényleg a táblán virul egy szó,
Csupaszín betűkkel: VAKÁCIÓ!
Két hónap napfény vár ránk a nyárban,
Kószálunk vígan viruló tájban,
Hűsítő tavakra, strandokra járunk,
Nincs is ilyenkor boldogabb nálunk.
Szabó Lőrinc: Nyár
Nyár. Kert. Csönd. Dél.
Ég. Föld. Fák. Szél.
Méh döng. Gyík vár.
Pók ring. Légy száll.
Jó itt. Nincs más
csak a kis ház.
Kint csönd és fény.
Bent te meg én.
Őri István: Nyári reggel
Csip-csip, kismadár
éledezik a határ
Csip-csip, kismadár
szemét nyitja napsugár
Csip-csip, kismadár
messze hangzó ének száll
Csip-csip, kismadár
felébredt a napsugár
Csip-csip, kismadár
erdő, mező táncot jár
Csip-csip, kismadár
mosolyog a napsugár
Nagy László: Balatonparton
Balatonparton a
nádi világban
megbújtam egyszer
s csuda szépet láttam
bóbitás nádon
nádi veréb fészket
sás bokor alján
kis vízicsibéket.
Vad ruca moccant
topogott a vízre
barna liléit
vízi útra vitte
senki se látta
csak magam csodáltam
ott a víz partján
még sokáig álltam.
Játszott a nádas
széllel és derűvel
s hazaindultam
nádi hegedűvel.
Radnóti Miklós: Július
Düh csikarja fenn a felhőt,
fintorog.
Nedves hajjal futkároznak
meztélábas záporok.
Elfáradnak, földbe búnak,
este lett.
Tisztatestü hőség ül a
fényesarcu fák felett.
Zelk Zoltán: Vakáció
Hova menjünk,
milyen tájra?
Hegyre talán,
vagy pusztára?
Folyópartra,
vagy erdőre?
Faluszéli
zöld mezőre?
Lepkét fogjunk,
vagy horgásszunk?
Vagy mégiscsak
hegyet másszunk?
Akár erdő
akár folyó,
Gyönyörű a
vakáció!
Weöres Sándor: Kánikula
Szikrázó az égbolt
aranyfüst a lég,
eltörpül láng-űrben a
tarka vidék.
Olvadtan a tarló
hullámzik, remeg,
izzó gyöngyszemek.
Ragyogó kékségen
sötét pihe-szál:
óriás magányban
egy pacsirta száll.
Balogh József: Nyár
Nyár kacsint be az ablakon
egy tikkadtságos hajnalon,
fénye a redőnyt törve át
magával füröszt hűs szobát.
Paplant ébreszt és takarót,
lajháros-lusta ágylakót,
tarisznyájában új virág,
– nem kap a szirma hőgutát -,
s van benne friss vakáció,
egy tópartra szánt rádió,
fecskék cikázó röpte száz,
veríték-lázas kerti ház…
A dinnye tőle cukrosul,
nevet a Nap rá huncutul,
izzad az erdő, fű, a rét,
patak párolog, és az ég
szinte önmagát fényli szét.
Vihar, ha orvul mennydörög:
kugliznak fönn az ördögök,
fürge felhő száll, dús-esős,
lenn fű között időz az őz,
hisz’ messzi még az ősz, a csősz.
