„Lehel kürtje” néven őriznek Jászberényben, a Jász Múzeumban egy elefántcsont kürtöt. A hangszer feltehetően bizánci eredetű, a 10–11. századból való, 43 cm hosszú, a peremén egy darabka hiányzik belőle. Soha nem került földbe, mindig megbecsült kegytárgyként őrizték valahol, ezért az is elképzelhető, hogy valóban államalapítás-kori emlék.
A jászberényi kürtöt először 1642-ben említik a város tulajdonaként, azelőtti múltja nem ismert.
A 18. század végéig jászkürt volt a neve, Jászberényben a jászok főkapitányának jelvényeként és ivókürtként használták ünnepélyes alkalmakkor. A kürtöt akkor még nem kapcsolták össze Lehel vezérrel, sőt a melki benedekrendiapátságban őriztek „Lehel kürtje” gyanánt egy nagy ökörszarv-tülköt. A jászberényi kürtöt először Molnár Ferenc jász-kun kapitány azonosította Lehel kürtjeként 1788-ban megjelent füzetében, ő állította, hogy a kürt akkor csorbulhatott ki, amikor a vezér agyonütötte vele „Konrád császárt”. Décsy Antal szerint viszont a kürt valami moabita istenség áldozó edénye volt és Bizáncon át került Teodor császárné révén egy morvaországi keresztény templomba, onnan pedig a kunok dúlásakor Jászberénybe. Décsy moabita szertartásokat látott a kürt faragott képeiben is.
Azt a legendát, hogy a kürtöt csak Lehel tudta megszólítani, Káldy Gyula 1893-ban megcáfolta, mert hatalmas riadót fújt el rajta. A hangszert az 1950-es években Kádár Ferenc dévaványai pásztor is megszólaltatta, erről hangfelvétel is készült. A jászberényi kürt két felső sávjában szarvasvadászatot, oroszlánviadalt, kentaurok harcát és emberek párharcát bemutató jeleneteket faragott a művész. Az alsó két sávban a bizánci császári sas látható egy-egy griffel, valamint cirkuszi művészek, labdajátékosok és egy ülő hárfás a hangszerével.
A jászberényihez hasonló kürtöket feltehetően ivókürtnek is használták. A kürtök – a krónikák tanúsága szerint – a magyar nép legősibb eszközei közé tartoznak. A kürt nemcsak a magyaroknál, de más történelmi lovas népeknél is méltóságjelvény volt. Elsősorban szaruból, de nemritkán értékesebb anyagból, elefántcsontból is készítették és díszes faragványokkal ékesítették. Európa különböző múzeumaiban a jászberényihez hasonló készítésű és származású kürt még 40 darab van, ezeket olifantnak nevezik.
Állatszarvból készült bő menzúrájú, kürtszerű jelzőhangszerek használata a középkori Európában már a 6. századtól dokumentálható. Legkorábbi ábrázolása az aacheni dómszószékének elefántcsont-faragványán tűnik fel, majd a 8. század közepéről való Canterburyi zsoltárkönyv is ábrázol ilyen hangszert. Ezek elefántcsontból készült értékesebb változatai, az olifantok javarészt Bizáncban készültek, de úgy tűnik, elsősorban nyugat-európai piacra. Egy elmélet szerint ezek a hangszerek Bizánc közvetítésével eredetileg Ázsiából származtak, de ezt semmilyen bizonyíték nem támasztja alá.
Forrás: Wikipédia
Forrás: Fotó: Wikipédia
