hirdetes

Magyarország 7 legszebb vidéki kastélya

Sz.F., ZH
Magyarországi kastélyok

(Fotó forrása: Gödöllő és környéke infó Facebook oldal)

Grassalkovich kastély – Gödöllő

A kastélyt és a hozzátartozó épületegyüttest az 1730-as években építtette, Mayerhoffer András tervei alapján. A kettős U-alak nyolc szárnyának építése több szakaszban történt. A kastélynak sok illusztris vendége volt. Járt itt többek között 1751-ben Mária Terézia is. Windisch-Grätz hercegnek 1849-ben itt volt a főhadiszállása. A magyar állam megvásárolta, majd 1867-től királyi pihenő rezidenciává alakították, enteriőrjei ma is ezt a kort idézik. Ferenc József és Erzsébet királyné koronázási ajándékként kapta meg Gödöllőt és a kastélyt. Erzsébet királyné távol a bécsi etikettől, tavasszal és ősszel pihent itt, férje Ferenc József gyakran elkísérte.

Erzsébet királyné halála után (1898) Ferenc József már ritkábban látogatott ide: utoljára 1911-ben járt itt. I. Ferenc Józsefutóda IV. Károly első hosszabb gödöllői tartózkodásának a monarchia összeomlása vetett véget 1918. október 26-án. Azután 1920-tól a kastély Horthy Miklós pihenőhelyévé vált. A második világháború után a szovjet katonák raktárnak, laktanyának és istállónak használták. 1944-ben a berendezés nagy részét elszállították, illetve helyben elpusztították. Az északi szárnyak végén a Honvédelmi Minisztérium alakította ki raktárbázisát. A műemlékké nyilvánított kastély épületében szociális otthon működött.

hirdetes
hirdetes

(Fotó forrása: Wikipédia)

Széchenyi-kastély – Nagycenk

Nagycenk zálogjogon jutott a Draskovichoktól Széchényi György kalocsai érsek birtokába, aki a birtokügyek intézésével öccsét, Széchényi Lőrincet bízta meg, majd az érsek 1678-ban kelt végrendeletében Lőrincnek és gyermekeinek engedte át. Lőrinc 1678 januárjában meghalt, míg a zálogoklevél kiállításának dátuma 1678. május 7., így a birtokügyek intézése Lőrinc fiára (II.) Györgyre szállt. Az érsek végrendelete az ő halála után, 1695-ben lépett életbe. Lőrinc fia, György 1697-ben grófi címet szerzett, és 1711-ben örökjogon megváltotta a birtokot, amit az érsek végrendelete értelmében csak a család férfi tagjai örökölhettek. Az uradalom központját 1741 után Széchényi Antal helyeztette át az akkori Kiscenkre, miután a széplaki birtokrészt (II.) György nem tudta örökjogon megváltani és ezért az Esterházyak kezébe került.

Forrás: Wikipédia

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Torockó épített öröksége

Torockó épített öröksége: határon túli hungarikum. A magyar határtól körülbelül 300... Tovább

Kodály-módszer

Kodály-módszer: Kodály Zoltán az egyik leghíresebb magyar zeneszerzőnek számít, aki a magyar... Tovább

Tovább a lexikonra
Utazás