Az eredendő problémát az jelentette, hogy a XIX. sz. elején a munkások napi 11-14 órát dolgoztak, s csak az 1830-as években vetődött fel először az a gondolat, hogy a munkaidőt csökkenteni kellene. A gondolat a reformok hazájában, Angliában fogant meg, s az értelmiség és a middle class tagjai mellett a gyártulajdonos Robert Owen is támogatta ezt a javaslatot.
Maga Owen bizonyította is, hogy 10-10,5 órás munkaidő mellett is nyereségesen képes működni egy üzem. Egyébként az is a munkaidő csökkentését siettette, hogy egyre bonyolultabb gépezeteket állítottak munkába, s ezekkel dolgozni, ezekre koncentrálni napi 12-14 órában egyre nehézkesebbé vált. Mindezek ellenére Angliában is csak 1847-ben látott napvilágot az a törvény, mely a 10 órás munkanap bevezetéséről intézkedett. Ez volt az első alkalom, hogy az állam beavatkozott a gazdaságba. Angliában azonban csak az 1870-es évekre vált általánossá a 10 órás munkaidő.
1886. május 1-jén a chicagói munkás szakszervezetek sztrájkot szerveztek a nyolc órás munkaidő bevezetéséért. A negyedik napon, azaz május 4-én a tüntető munkások közé vegyült anarchisták egy bombát dobtak a rendőrök közé, akik viszonzásul azonnal tüzet nyitottak. Több tucat sebesült maradt a helyszínen, akik félve a letartóztatástól nem mentek kórházba.
A történelembe Haymarketi zavargás néven bevonult esemény során összesen 11 ember (7 rendőr és 4 tüntető) vesztette életét, a későbbi perek során pedig nyolc szocialista-anarchistát állítottak bíróság elé Mathias J. Degan rendőr meggyilkolásának vádjával. Louis Lingg, August Spies, Albert Parsons, Adolph Fischer és George Engel halálos ítéletet kapott, míg másik két társuk, azaz Michael Schwab és Samuel Fielden életfogytiglani illetve Oscar Neeble 15 éves börtönbüntetést kaptak. Utóbbi három kormányzói kegyelem útján 1893-ban kiszabadult.
Forrás: Szöveg és kép: Wikipédia
