A fegyverletétel
Az utolsó jelentősebb harcképes seregtest, a Görgei Artúr vezette feldunai hadsereg feltétel nélküli fegyverletételére 1849. augusztus 13-án került sor Világosnál, az orosz Fjodor Vasziljevics Rüdiger tábornok csapatai előtt. Ezt a példát követte a többi mozgó seregrész is. Augusztus 18-án Dévánál a felbomlott dél-erdélyi sereg tiszti kerete Beke József ezredes parancsnoksága alatt adja meg magát Lüders csapatainak, másnap Karánsebesnél a Dessewffy Arisztid vezérőrnagy és Lázár Vilmos ezredes vezette IX és X. hadtestek maradéka kapitulál a császáriaknak, 20-án az V. hadtest teszi le a fegyvert Rüdiger oroszai előtt Borosjenőnél és végül augusztus 24-25-én a Kazinczy hadosztály is megadja magát az oroszoknak Zsibónál.
A honvédség kezén lévő várak szintén sorra kapituláltak. Augusztus 17-én Damjanich átadta Aradot az oroszoknak, 26-án Munkács is megnyitotta kapuit a cári csapatok előtt. Péterváradot szeptember 7-én Kiss Pál vezérőrnagy azzal a feltétellel adta át a császáriaknak, hogy a komáromi védők által kiharcolt kedvezményeket rájuk is kiterjesztik. Hosszas tárgyalásokat követően, a védők büntetlensége fejében október 2-4 között Komárom vára is a császári erők kezére kerül.
A megtorlás
A szabadságharc alig fejeződött be, a császáriak mindjárt megkezdték a megtorlást. Haynau, a magyarországi osztrák főparancsnok felállította a haditörvényszéket, melyek több száz tisztet és polgári személyt ítéltek halálra és még többet várfogságra. A foglyul ejtett katonák közül a magyarokat, székelyeket, lengyeleket és németeket erőszakkal besorozták az osztrák hadseregbe, a más nemzetiségűeket hazaengedték. 1849. október 6-án Aradon kivégezték a magyar forradalom 12 tábornokát és egy ezredesét, az aradi vértanúkat. Ugyanezen a napon Pesten az Újépületnél sortűzzel kivégezték Batthyány Lajos első magyar miniszterelnököt is. Október 10-én Csány László kormánybiztost, közlekedési minisztert, október 20-án Mieczysław Woroniecki herceget, Peter Giron honvéd alezredest és Karol Gustaw d’Abancourt de Franqueville lengyel nemest, október 24-én pedig Perényi Zsigmondot, a felsőház másodelnökét végezték itt ki.
Az utókor méltatlanul elfelejtkezett a tizennegyedik tábornokról, Lenkey Jánosról. A világosi fegyverletétel után - lengyelországi „dezertálása” miatt - Haynau az egyik legkeresettebb ellenségének tartotta. Kivégzésére a "többiekkel" csak azért nem került sor, mert kalandos életútja végén elvesztette mentális egészségét. Szerafinát, lengyel szerelmét szólongatva halt meg 1850. februárjában a nedves börtönfalak között. Temetése kis híján forradalmi megmozdulást váltott ki. Emlékét ma is márványtábla őrzi. Testvére, Lenkey Károly szintén tábornoki rangban harcolt a magyar szabadság védelmében és nem kevésbé kalandos utat járt be. Petőfi Sándor is megemlékezett Lenkey Jánosról a Lenkei százada című versében.
Október 25-én ölték meg Kazinczy Lajost, Kazinczy Ferenc fiát, akit a népnyelv a tizenötödik aradi vértanúként emlegetett. A forradalom után a császáriak nem teljesítették a nemzetiségeknek tett ígéreteiket, ők is el kellett szenvedjék a szabadságharc leverése utáni önkényuralmi rendszert. A Bach-korszakban és később is voltak nyílt ellenállási és beavatkozási kísérletek és törekvések (például a Nedeczky-Almásy összeesküvés, Klapka-légió). A véres megtorlást és az azt követő lassú konszolidációt követően 1867 májusában törvénybe iktatták a XII. törvénycikket. Ferenc Józsefet királlyá koronázták a Mátyás templomban. A kiegyezés után az Osztrák–Magyar Monarchia keretein belül elkezdődött Magyarország békés polgári fejlődése.
Forrás: Wikipédia
