hirdetes

Miért olyan különleges a Gödöllői Máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilika?

VN
Frissítve: 2024.07.31
Frissítette: GI
Máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilika története

Máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilika- Mária kegyhely

Értelemszerűen nagy port kavart az eset, zarándokok ezrei keresték fel a helyet. 1768-ban megépült a ma alsótemplomnak nevezett rész, majd 1771-ben megtoldották a felsőtemplommal. Ez a szobor ma is látogatható, azzal a különleges Mária szoborral együtt, amit gróf Grassalkovich I. Antal hozatott az itáliai Loretóból. Az előbbit a felsőtemplom főoltárán lehet megtalálni, utóbbit pedig a mögötte lévő szentélyben. És ez még nem minden, az is hozzájárul a hely különlegességéhez, hogy itt található a Grassalkovich család kriptája, látványos síremlékekkel. A Máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilikában különleges festmények, és egyéb szent tárgyak is megnézhetőek.

hirdetes

Máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilika búcsú

Nagyboldogasszony napján természetes nagyszabású búcsú is van Gödöllőn. Ilyenkor gyakran 5-6 ezren is zarándokolnak el ide. Nemcsak a környékről, hanem Pestről, és sokkal messzebbről is felkeresik ezt a szent, misztikus helyet, aminek csodás erőt tulajdonítanak közülük sokan. A templom épületéhez egy nagyméretű székelykapun keresztül léphetünk be, az udvaron szabadtéri oltár és Mária Múzeum várja a látogatókat. A belépés ingyenes, nyitva tartás: hétfő-szombat: 9:00-16:00, vasárnap: 14:00-17:00. Előzetes egyeztetés után körbevezetésre is van lehetőség, ezen a telefonszámon érdemes egyeztetni: +36 20 359 4236 (hívható H, kedd, szerda, péntek 10 és 17 óra között).

hirdetes

Vatikán basilica minor kitüntetést kapott a Máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilika

2008-ban a Vatikán basilica minor rangra emelte a máriabesnyői templomot, ami gondolhatjátok, hogy nem kis elismerésnek számít. Azon templomokat tüntetik ki így, amelyek régre visszanyúló különleges hitéleti szereppel bírnak, és ezek mellett a megfelelő építészeti, művészeti elvárásoknak is megfelelnek. Magyarországon ilyen kitüntetéssel még a Pannonhalmi Apátság, a Zirci Ciszterci Apátsági templom, a Szegedi Dóm, és az Esztergomi valamint a Budapesti Bazilika büszkélkedhet.
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Badacsonyi kéknyelű

Badacsonyi kéknyelű: az egyik leghíresebb magyar szőlőfajta a kéknyelű. Ez egy ősi... Tovább

A hollóházi porcelán

A hollóházi porcelán: A Hollóházi Porcelángyár 1777-ben alakult meg a Borsod-Abaúj-Zemplén... Tovább

Tovább a lexikonra
Alkotás Érdekességek Európa Hírek Kirándulás Magyar történelem Magyarország Magyarság Programajánló Szórakozás Történelem Utazás