1964. január 31. A nap, amikor először láthattuk a később imádott tudományos magazint, a Deltát. Kezdetben Lénárd Judit vezette, aztán Kudlik Júliáé lett a főszerep. Évtizedeken át…..
Konrád József rendező tökéletes munkát végzett és hibátlanul megkomponálta a kezdő képsorokat. A Vezúv kitörését, egy delta szárnyú Avro Vulcan bombázó látványát, egy alacsonyan szálló, elsuhanó MIG-19-es gépet, a Himalájáról készített légifelvételeket, a csillagos eget, no meg az antarktiszi expedíción hóban gázoló lánctalpast – s persze a szánhúzók…
A jövő elevenedett meg előttünk, mi teljesen elvoltunk kápráztatva. A miénk, egyszerű nézőké – no meg Kudlik Júliáé. 1964. február 29-én láthattuk őt először a képernyőn bemondóként és már az első perctől kezdve imádtuk. Csinos volt, határozott és szépen formálta a szavakat, jó volt hallgatni. Kell ennél több? Kell bizony! „A bemondóknak nagyon szigorú feltételeknek kellett megfelelniük. Diploma, két nyelvvizsga, hat nyelven kellett tudni a kiejtési szabályokat és hetenként beszédtechnika órára járni…” Így emlékezett vissza Kudlik Júlia a kezdetekre. Ki gondolná róla, hogy egyébként bohócnak készült, nem mellékesen pedig versenyszerűen sportolt, de nem is akármit...kosárlabdázott. Majd volt olyan időszaka, amikor nagyot álmdodott és azt mondta, orvos leszek! „Édesapám autószerelő volt, édesanyám pénztáros egy budapesti kávézóban. Anyukám délvidéki, én hatéves koromig szerbül beszéltem az iskolában és a nagymamától tanultam meg magyarul. A szüleim igyekeztek mindent megadni és nagyon komolyan vették a taníttatásomat. Nyolc évig zongoráztam, a Zeneakadémián bérletünk volt. Operába, színházba, cirkuszba, bábszínházba, moziba jártunk…”
Izgalmas gyermekkor. Megannyi kihívással és álomképpel, lehetőségekkel, tervekkel és célokkal vegyítve. Aztán Kudlik Júlia jelentkezett a Színház és Színművészeti Főiskolára és ugyanazzal a lendülettel az ELTE-re, magyar-népművelés szakra, hogy abban is kiteljesedhessen. De sajnos nem minden alakult úgy, ahogy szerette volna, mivel az első évben nem vették fel sehová. Aztán egy rokona segítségével került a televízióhoz, de nem a képernyőre, hanem ügyelőnek. Nem épp a legkreatívabb része a televíziózásnak, de valahol ezt is el kell kezdeni. Közben felfigyeltek rá lassan és behívták a rádióba, elbeszélgetésre és amikor meghallották a hangját, megdöbbenve mondták neki: „Olyan a hangja, mintha egy negyven éves nőt hallgatnánk…” Aztán a televízióban is kipróbálták és végül ezzel a karakteres, mély hanggal bejátszotta magát a csapatba, imádta mindenki. Harminc jelentkező közül választották ki, tehát nem is volt kevés a versenytársa. Így lett belőle hivatásos bemondónő.
A Delta 32 évig volt folyamatosan képernyőn, amin nemzedékek nőttek fel. A Delta a legfontosabb, legérdekesebb műsor volt. „Fekete-fehéren kezdtük, filmre vettük fel az adásokat. Ültem a kamera előtt és addig mondtam a szövegem, míg hibátlanul nem ment. Nem volt súgógép, mindent megtanultam kívülről. Megjegyzem, soha életemben nem ejtettem ki semmi olyasmit a számon, amiről nem tudtam micsoda. Mindennek alaposan utánanéztem, megtanultam. A közeli képen ugyanis nem lehet hazudni, a tekintetemen rögtön látszik, ha nem értem, miről beszélek. A hitelesség, az igényesség mindenben és mindenkor fontos számomra…”
