Az utóbbi időkben kifejezetten nagy tömegfelháborodásnak örven a Halloween ünnepe kishazánkban. Ennek elsődleges oka, hogy nem egy hazai néphagyományról van szó. Mostani cikkemben szeretnék kedvezni mind azoknak, akik menő hagyománynak tartják a mindenszentek éjszakájának jó hangulatú megünneplését, mind pedig azoknak, akik kifogásolják azt külhonisága miatt. Elhoztam hát Nektek néhány érdekességet a magyar népi halottkultuszról és temetőkultúráról, hiszen nekünk is vannak olyan temetkezési hagyományaink és halottkultuszunk, amelyre igazán büszkék lehetünk. Lássuk!
Miért van szükség temetésre és miben rejlik a magyar halotti kultusz lényege?
Halotti kultuszunk és a temetkezés fontossága megragadható abban a hitben, hogy a halott lelke egy darabig a testben, vagy annak közelében tartózkodik, majd onnan a túlvirágra távozik, illetve tovább él a sírban. Ez a képzet minden vallás gyökerénél fellelhető, lényege pedig, hogy az emberi élet végességének tényét igyekszik feloldani a halál utáni lét feltételezésével.
Halotti kultuszunk feltételezhetően visszavezethető nyelvrokonainkkal, a finnugorokkal való együttélés korára. Ekkor a dualista lélekhit kapcsán meglehetősen kidolgozott kultusza lehetett annak, hogy az ember testi léte mulandó, ámde szabadlelke (árnyéklelke) tovább él fizikai halála után. Az élők szemében a holtak kiismerhetetlennek számítottak, ennek okán pedig a halottkultusz egyik alapvető indítéka a holtak élőkre gyakorolt ártó szándékainak kiküszöbölése, jóindulatuk, segítségük megnyerése.
Honnan ered temetkezési kultúránk?
Ugyanígy találhatunk rokon szálakat ugor nyelvrokonainkkal a magyar paraszti temetkezés kultúrájában, ha azt vizsgáljuk, hogy őseink a földbe temetkeztek és többnyire fásszárú növényekben dús területekre, ugyanis úgy gondolták, hogy az élő fák és növények a lélek tartózkodási helyei. Egy-egy temető, temetkezési hely egy-egy nemzetség tulajdonában állt.
A sírjelöléseket illetően hathatott kultúránkra az iráni, illetve kazár népek temetkezési gyakorlata, ugyanis az ő szokásuk volt a kopjafa állítása, illetve a foglalkozásra, rangra utaló jelek elhelyezése a síron.
A honfoglalás kori temetők körében elkülöníthetjük a katonáskodó vezető réteg illetve a köznép temetőit. Sírmellékletek egyik temetőtípusban sem találhatók, azonban mivel nem fedezhető fel egymásra való temetkezés egyik típusban sem, feltételezhető, hogy valami módon mégiscsak jelölve voltak a sírok.
A kereszténység felvételéig tehát feltételezhetjük, hogy a sírhant jellegzetes kiképzésmódján túl fákkal, faragott faoszlopokkal, alaktalan kőszobrokkal, vagy ezek stilizált változatával, illetve rangjelző eszközökkel jelölhették a holtak nyughelyét.
Milyen hatással volt a kereszténység a magyar temetkezési kultúrára?
A honfoglalás után a latin kereszténység befolyása nyomán átalakult a hagyományos halottkultusz és a temetkezési szokások. A pogány magyarság európai kultúrkörbe való bevonásán igyekvő királyság jól tudta, hogy célja elérése érdekében kulcslépés lehet a halottkultusz megváltoztatása: rendeletbe vonta a templom köré való temetkezést. Ez a késő középkortól a 18. századig általános gyakorlat volt, de néhol még napjainkban is találkozhatunk ezzel a keresztény hagyománnyal. Eltűnésének oka, hogy a népességszaporulat és a települések növekedése okán a temetkezési helyek szűknek bizonyultak, illetve veszélyeztették az élők higiénés biztonságát. Ekkor kezdődött meg a lakott terület határában való temetkezés, amely bár a felvilágosodásnak kedvezett, napjainkban is meghatározóak a keresztény sírjelek a falusi temetkezésben.
