A Zeppelin egy szerencsére letűnt kor járműve, mely amellett, hogy rendkívül veszélyes repülő jármű volt, az égen való megjelenésével tekintélyt parancsoló volt. Összesen kettő alkalommal Budapesten is láthatták ezt a repülő monstrumot a kor magyarjai.
Az első és második Világháború között 1929. október 16-án addig még nem látott esemény pezsdítette fel Budapest lakóit, őszi szürke mindennapjaik közepette. Ekkor pillanthatták meg először akkori honfitársaink az égen bekúszó „ezüst szivart”, a kor repülő csodát, egy Zeppelin léghajót.
1931 márciusában azonban már le is szállt a jármű, egészen pontosan kerülhettek a kíváncsiskodók, Csepelen, ahol még egy nézőteret is felállítottak a kíváncsiskodók részére. Az alábbiakban Magyar Miklós újságíró visszaemlékezését olvashatjuk, aki a márciusi út a Zeppelinen tartózkodott.
“A Gellért-hegy olyan volt, mint egy természet alkotta hatalmas tribün, amely feketéllett a nagyszerű látványosságra összesereglett embertömegektől. De a Dunát szegélyező budai hegyek, a Várhegy, a Rózsadomb mind, mind feketéllett az emberektől. Tisztán láthattuk felülről, hogy közeledésünkre a sokaságok megmozdultak és karjaikat fellendítve zsebkendővel, kalappal integetnek felénk üdvözletet. Csodálatos, hogy innen felülről milyen tökéletes, majdnem geometrikus rajznak látszik a város és milyen szép. A por és füst ide nem jut fel, a kristálytiszta légben úszunk és előttünk nincsen sehol akadály.
Amikor az Oktogon felé értünk, bizonyos elégtétellel állapítottam meg, hogy a közlekedési rendőr piros vagy zöld jelzése bennünket nem érdekel. Itt nincs közlekedési rendőr, itt nincs tolongás, itt nem kell várni, amig a villanyrendőr «szabad»-ot jelez. Olyan volt az alattunk elterülő táj a várossal és a környékkel, mint valami óriási domborművű térkép”
Az eseményről beszámolt Karinthy Frigyes is, aki korszakának egyik legműveltebb, a magyar nyelvet csodásan forgató és használó alakja volt. Ő így számolt be az eseményről:
„Oly szörnyű, szédítő nagy s amellett oly lenge, szinte áttetsző… Egyszerre végtelenül kicsinek s amellett mégis nehéznek és földhöztapadtnak érzed magad… Mintha mesebeli lilában derengő akvárium fenekén pihegnél, nyúlós, keservesen vonszolódó tengeri csiga, s egyszerre elsuhanna feletted a legenda Leviathanja… Verne Narvalja vagy nem tudom, mi, suhanva, lengén és könnyedén… Mars-beli álom, úgy, ahogy Wells elképzelte”.
