A nagy Dongó-verseny
1956. április 30-án egy Dongó-verseny került rendezésre, amelynek a célja elsősorban az volt, hogy a segédmotort minél inkább népszerűvé tegyék. Az esemény megejtésének helyszíne a Népligetben található salakpálya volt, a rendezéséért pedig a Csepeli Vasas volt a felelős. Kettő futam indult, erre összesen 19 olyan ember jelentkezett, akik a Dongó-tulajdonosok körébe tartoztak. Tizenegy résztvevő nevezett be az első futamra, közülük öt illető Székesfehérvárról látogatta meg a rendezvényt. Kettő körből tevődött össze a futam hossza. Az első helyezést Pokk János érte el, a másodikat Hajdú Imre, mindkét férfi székesfehérvári volt, a harmadik helyen pedig, a Csepeli Vasas képviseletében, Poteczin Károly futott be. A második futamban szintúgy kettő kört kellett lemenniük a versenyzőknek, ebben nyolc speciális Dongó rajtolt, a benevezettek között öten voltak székesfehérváriak, mindhárom dobogós végül közülük került ki. Elsőként hajtott át a célon Németh József, őt követte Rockenbauer Lajos, majd a harmadik helyezést Kimlei Lajos tudhatta magáénak. A futamot sokan megtekintették, megközelítőleg 16-18 ezer nézőt érdekelt a verseny kimenetele. Műsorközlő olvasta fel a propagandaszöveget, amelynek tartalmát a gyár határozta meg, ahogy a bemondó által ismertetett, a Dongókra vonatkozó műszaki adatokat úgyszintén. A szériaverseny nyertesének egy 19x2,75-ös gumiköpeny járt jutalmul, míg Németh József, aki a speciális kategóriában aratta le a babért, egy motoroskesztyűpárral gazdagodott, de természetesen az aranyérem sem maradt el a győzelmi repertoárból.
Dongóval a túrázás világában
1957-ben történt, hogy három egyetemi hallgató, akik gépészmérnöki diploma megszerzésére adták a fejüket, név szerint Szendrő Miklós, Bánki Oszkár, és Bokor Gábor, egy igencsak nagyszabású Dongó-túrát vittek véghez. Ez év júliusának 24. napján nekiindultak itthonról, hogy 4000 km-t tegyenek meg Dongóikon, a lengyel tengerpartig tervezték kiruccanásukat, Csehszlovákián keresztül. A Csepel Kerékpárgyár is közreműködött elképzelésüknek megvalósításában, ugyanis célzottan ezen túra lebonyolításához készített kerékpárokat adományoztak nekik. A Vadásztölténygyártól motorokat kaptak, valamint 4,5 liter befogadókészségű benzintartályokat. Poprádtól felküzdötték magukat a tengerszint fölé 1800 méterrel, ez azt jelentette, hogy 12 és 15 százalékos emelkedős tereppel kellett szembenézniük. A Lomnici-csúcs mellé érkeztek ezáltal, de ezt akkoriban Sztálin-csúcs néven ismerték az emberek. A három fiatalból kettőnek szeptember 3-ára sikerült hazaérnie, Bánki Oszkár volt a kivétel, neki ugyanis Pozsonyból vonattal kellett hazaindulnia. Átlagosan 148,7 km-t tettek meg egy nap.
Forrás: Ocskay Zoltán fotói
