A nándorfehérvári hős és a Dugovics Titusz név összekapcsolódása
1824-ben Döbrentei Gábor tudományos igényű cikkében bizonyította, hogy Bonfini nándorfehérvári hőse egy Dugovics Titusz néven élt valós személy volt (Dugovics Titus, ki magát, csakhogy nemzete győzzön, halálra szánta Belgrádban; megjelent: Tudományos Gyűjtemény). Döbrentei 1821-ben Szombathelyen járva Horváth József Elek költőtől egy asztali beszélgetésben hallotta, hogy a helyiek tudni vélik a – közbeszédben akkor már sokat emlegetett – nándorfehérvári hős nevét: egy Dugovics Imre nevű vasi nemes birtokában van olyan régi okirat, amely bizonyítja, hogy a legendás vitéz nem más, mint az ő felmenője, Dugovics Titusz. Az érdeklődésről értesülve Dugovics Imre maga kereste fel Döbrenteit, és 3 iratot prezentált neki. Az első egy 1459-es nemesi oklevél volt, amely szerint Mátyás király Titusz nándorfehérvári hősiessége jutalmául fiának, Bertalannak adományozza a Pozsony vármegyei Tejfalut. Az oklevél Dugovics Tituszt mint Hunyadi hűséges katonáját említi a várnai majd a nándorfehérvári csatában, utóbbiban hősies, önfeláldozó tettét is leírta. A másik bizonyító okirat egy Bercsényi Miklós által 1705-ben Dugovich György nemzetes úr számára kiállított menlevél volt, melyben annak felmenőjeként említett egy Nándorfehérvárnál meghalt Tituszt („…kinek Tit Eleje Belgrádi toronál Magyar mód el holt […] s most Németnek embere.”). A harmadik bizonyíték egy magyar nemes 1588. december 27-én Bükön keltezett levele volt, amely az egyik, Drugeth zászlaja alatt katonáskodó Dugovicsot a zágrábi várban raboskodó atyjafiáról értesíti: „…Sárkuthy Dugovucz T. unokája, ez elmult napokban ith volth, az mi azth il ethy jó nemes ember az condescensioth az nagy withiz Belgrády Thitushoz tette.”
A megvizsgált iratok meggyőzték Döbrenteit, a Tudományos Gyűjteményben megjelenő cikke pedig – miközben már szóban is terjedt a Dugovics-iratok híre – országos szenzációt keltett. Cikkében Döbrentei részletesen érvelt amellett is, hogy a vitéz a Dugovics név ellenére nem horvát, hanem magyar származású volt. Az efölött kerekedő kisebb vita elcsitultával pillanatok alatt széles körben ismert tényként ivódott a köztudatba, hogy a nándorfehérvári hős egy Dugovics Titusz nevű, valóban élt, nemes, magyar vitéz volt.
Dugovics Titusz legnagyobb kultusza a Vas megyei Nagysimonyi községben van, ahol – bár ezt történelmi források cáfolják – a mai napig tartják, hogy Titusz az ő falujuk szülötte. A nagysimonyiak kőkeresztet állítottak emlékére, s a helyi általános iskolát is róla nevezték el.
Történészi kétségek
A Dugovics-rokonság hitelességét elsőként egy vasi helytörténész, Porkoláb István kérdőjelezte meg az 1900-as évek elején, a nemesi levélről készült átirat eredetét feszegetve, de felvetése gyorsan elfelejtődött. Bár történész körökben a 70-es, 80-as évektől ismét beszédtéma volt a Dugovics személyazonosság hitelessége, azt nyilvánosan a rendszerváltás után, az 1990-es évektől kezdték vitatni az első történészek, a kérdésről Szőcs Tibor 2009-ben közzétett átfogó tanulmánya szerint az eredetet bizonyító nemesi iratok hamisak, és nem élt Dugovics nevű nemesi család a nándorfehérvári csata idején Magyarországon. Emellett az „ostromlóval a mélybe ugró várvédő hős” alakja vándormotívumként számtalan középkori várostrom krónikájában megjelenik. Feltételezésük szerint az „ősi nemesi Dugovics család történetét a Nándorfehérvárnál hős Dugovics Titusszal” Dugovics Imre Vas vármegyei szolgabíró találta ki az 1820-as évek elején, nemesi származása bizonyításául, illetve patinásabbá tételéhez. Egy adománylevelet készíttetett magának, ami a nevezett rokonságra utal. Az iratok hamisítása a történészek szerint azzal a vizsgálattal lehet összefüggésben, amelyet a Dugovics család nemességével kapcsolatban akkoriban folytattak le. Bár a per végül Dugovics Imre számára kedvezően zárult, elképzelhető, hogy a családi nimbusz megerősítésére határozhatott egy neves ősnek a felmenő iratokban történő megörökítése mellett.
Forrás: Wikipédia
