Az ebéd is teljesen más volt, minden egyes nap délben ettem, nem később, nem hamarabb, hanem délben. Ha akkor nem voltam az asztalnál, lemondhattam az ebédről. A menü mindig leves és második, a hétköznapok változatosak voltak, a vasárnap viszont állandó, szigorúan húsleves, másodiknak pedig rántott hús rizzsel. A vacsorát sem válogattuk meg, mindig azt ettük, ami maradt az ebédből, nem volt külön főzés vacsorára, nem volt melegszendvicskrém meg ilyen-olyan dolgok, de nem is kellettek! Sütiről viszont csak akkor hallottunk, amikor nagyinál voltunk vagy ha vasárnap volt, ezenkívül szinte soha.
Házilag készítettünk mindent, a kovászos uborkát, a savanyúságokat, a sajtot, a túrót, de még a kenyeret is. Télen aztán jött a disznóvágás, és mindig volt hurka-kolbász az asztalon. A kertben tyúkok, kutyák, macskák, disznók szaladgáltak, már amíg apám engedte. Mindig volt friss tojásunk, tejünk a szomszédtól, húsunk, mindenünk! És mindig mindent szerettünk, nem válogattunk, megettünk mindent! Hozzáteszem, nem volt olyan, mint a mostani gyerekeknél. Ne mondjátok, hogy nincs igazam, láttam, számos gyerek nem eszi meg, amit elé tesznek, elkezd hisztizni és máris kap mást. Mi nem kaptunk, és nem sajnálom!
Amikor látogatóba jöttek hozzánk, vagy éppen ünnep volt, akkor terülj-terülj asztalkám fogadott mindenkit, virslik, felvágottak, hurka-kolbász, sonka, tojás, mindig minden volt az asztalon, és boldog, egészséges család voltunk. Akkoriban még összejött a család apraja nagyja, most már sajnos nagyon szűk a családi kör, sokakkal megszakadt a kapcsolat.
Na de, elmondom azt is, mit ettünk, amikor nem láttak!
Röviden tömören, szinte mindent megettünk, amit találtunk. Hajtott a gyermeki kíváncsiság minket. Amit a kertben találtunk, megkóstoltuk. Főleg a növényeket szerettük, az akácfa termése, amit mi papayának neveztünk, volt a kedvencünk, de rengeteg papsajtot tömtünk magunkba. Illetve megkóstoltunk minden növényt, amit csak a kertben találtunk, soha nem foglalkoztunk azzal, hogy ez baj vagy nem. Még a gilisztákat is megkóstoltuk, nem voltak finomak, de mint minden vidéken élő gyermek, természetesen majd minden héten tömtünk a szánkba egy kis földet is, ez sem volt jó öltet, nem volt finom.
A lényeg az, hogy mindennel együtt egészséges és boldog gyerekek voltunk, soha nem voltunk betegek, egészen 18 éves koromig nem voltak kórházban, olyan immunrendszerünk volt, amit mindenki megirigyelhet, rengeteget játszottunk mindemellett, és nem a számítógép előtt, hanem kint a grundon rúgtuk a bőrt, fára másztunk, vagy éppen bunkert építettünk!
