Miért is számított veszélyesnek az építmény?
A magas épület tornyát 1969-ben bontották le, biztonsági megfontolások végett. Ennek oka, hogy annak szerkezete bauxitbetonból készült.
Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy miért pont ehhez az anyaghoz nyúltak az építészek, ha ennyire veszélyes. Ennek oka, hogy bár vannak árnyoldalai, a bauxitbeton jelentősebb előnyökkel is rendelkezett. Ezek közül talán a legfontosabb, hogy rendkívül gyors kötéssel bírt, így előszeretettel használták nem csak hazánkban, de Európa szerte a legtöbb országban is – az 1920-as évektől kezdődően.
Alapját ennek a betonnak az adta, hogy a cementhez bauxitot adtak hozzá. Ugyanakkor használatának évei után néhány évtizeddel észrevették, hogy ez a fajta beton idővel veszít szilárdságából – így használatával a 40-es években már teljesen felhagytak, illetve a 60-a évektől listát vezettek arról, hogy minek adhatta, adta alapját az imént említett anyag. Ebben az időszakban már több épületnél felléptek kisebb károk, omlások, valamint egyéb problémák is jelentkeztek az anyahasználatra visszavezethetően. Ekkor kezdődött meg ezen épületek rendszeres ellenőrzése.
Az ellenőrzések kapcsán három kategóriáról beszélhettünk, ahol a legrosszabb állapotúaknál a bontás is szóba került – ide sorolták magát a székházat, és vele együtt tornyát is.
Mi mentette meg mégis az épületet?
Eleinte egyáltalán nem volt biztos, hogy maga a székház egyben maradhat. A Fővárosi Tanács városrendezési és építészeti főosztálya azon a véleményen volt, hogy mivel a torony alapjai bauxitbetonból készültek, érdemes lenne nagyobb bontásokat végezni az épületen. Ennek oka az volt, hogy úgy gondolták, 10 – 15 év múlva az egész épületet úgyis el kell majd tüntetni. Mégis, végül csak a torony drasztikus, 33 méteres visszabontásáról döntöttek.
Azóta szóba került annak valamiféle szimbolikus visszaállítása, de végül sosem került rá sor. Amennyiben a múltban nem bauxitbetonból épült volna ez a jellegzetes épület, akkor a mai napig a város része lehetne eredeti pompájában.
