Imádtuk őket – pedig gyakran kikapcsolódás helyett még fáradtabban tértünk haza hobbitelkünkről, mint ahogyan oda érkeztünk. Két dologban ugyanakkor biztosak lehettünk – itt mindent megtalálhattunk, ami már nem kellett otthonunkban, mégsem volt szívünk azokat kidobni, valamint, hogy mindig szólt a rádió!
A hobbitelkekhez rengeteg emlék fűzhet minket – többen is tölthették itt hétvégéiket tavasztól egészen nyár végéig. Emlékezhetünk, ahogyan több zacskó zöldséggel szaladtunk a vonathoz, hogy a gyermekek bandákba verődve bicikliznek a környékről, illetve a csősz még lovon vigyázta a szőlősöket…
Ezen telkek jellegzetesen magyar találmányok voltak, melyek a ’70-es, ’80-as években váltak rendkívül népszerűvé.
Mik is voltak a hobbitelkek?
A hobbitelkeken mindig akadt munka – mégis az emberek az egész hetes robot után itt töltötték hétvégéiket. Ezeken a pici, külön bejáratú telkeken gyakran veteményesek, gyümölcsfák helyezkedtek el, melyeket a telkesek szorgalmasan gondoztak, neveltek, dolgoztak fel - készítették a már néhol ütött-kopott gáztűzhelyen a lekvárokat.
Gyakran múlatták azzal az időt, hogy bográcsban készítettek valamilyen házias ételt, mint például egy adag paprikás krumplit még a gyerekek szaladgáltak, akik után az anyjuk fáradtan próbált meg kiabálni. Eközben persze az apuka pedig a szomszédokkal beszélgetett, borozott a diófa árnyékában, amolyan ’nem működik a fűnyíró, nem tudom mi baja, megkérdezem a szomszéd Bélát’ címszóval.
Az a jellegzetes sufni
A hobbitelkekhez hozzátartozott a sufni, melynek már furcsa neve is tükrözheti mivoltát. Ezt a kisebb bódét, építményt apuka és ismerősei tákolták össze, gyakran sokkal instabilabb volt, mint amilyennek kellett volna lenni. Itt tároltak mindent, amire a telken szükség lehetett.
Emellett egy idő után megjelent egy-egy kisebb épület is a területen, melyet nem szabadott háznak nevezni, legalábbis papíron. Ennek oka az volt, hogy a zártkerti ingatlanokra nem épülhetett ház, ezért megnevezése gazdasági épület volt.
Képek forrásai: Fortepan / Miklós Lajos
